2012. május 16., szerda

Még egy jeges finomság: gyümölcssorbet mentaszörppel

Gyümölcsnap ide vagy oda, a fagylalt így is úgy is kívántatja magát. Ehhez viszont ki kellett "fejleszteni" a gyümölcsnapi fagyiváltozatot, azaz a tejmentes variációt. Sorbet-ket szoktam eddig is készíteni, kipróbáltam már tojásfehérjével is, de úgysem lettek olyan krémesek, mint a fagylaltok, mégha az ízük nagyon finom is lett. Most viszont "kifejlesztettem" a nagyon krémes, nem éppen azonnal olvadó, teljesen fagyiszerű sorbet-t. A titok nyitja a banán ...

Rebarbarás, banános epersorbet mentaszörppel, mandulagrillázzsal

Hozzávalók: 1 rebarbaraszár, 1 kicsi banán, 20 dkg eper, 1 evőkanál szőlőcukor (megbírt volna kettőt is, sőt talán porcukor is lehetett volna), 2 evőkanál mentaszörp; a tálaláshoz: 2 evőkanál cukor, 5 dkg mandula héjastól, banánszeletek, mentalevél, eper.

Elkészítése: A rebarbarát megmossuk, meghámozzuk, és feldarabolva egy magas falú pohárba tesszük. Rászórjuk a porcukrot, ráöntjük a szörpöt, majd rádobjuk az epret meg a banánt, és az egészet simára turmixoljuk. Dobozba öntjük, és 3-4 órára a fagyasztóba tesszük. A mandulát száraz serpenyőben kissé megpirítjuk, majd rászórjuk a cukrot, és hagyjuk karamellizálódni. Sütőpapírral leteríett deszkára vagy tepsire borítjuk, és szétterítjük rajta. Hagyjuk kihűlni.Ezután a karamelles mandulát ledaráljuk, bár szerintem jobb, ha csak sodrófával összetörjük, majd átszitáljuk. A megfagyott sorbet-t kitálaljuk, megszórjuk a grillázzsal, illetve banánszeletekkel, mentalevéllel és eperrel díszítjük. (Mire díszíteni kellett, a friss eprem elfogyott.:P)
A benne levő kevés plusz cukor ellenére is bátran fogyasztható gyümölcsnapon.

ÍZES-SZÍNES - 2012.

5 megjegyzés:

Katalin írta...

Ez nagyon finom lehet, jól esik a nagy melegben, ami nálunk még egy kicsit várat magára :)

Seffer Lilla írta...

Az epefagyi már elkészült, csak éppen enni nem tudok belőle a fogam miatt, de alig várom, hogy ezt is kipróbálhassam...:)

Kati írta...

Nagyon finom lehet:)

Barackos írta...

szia! Szívesen elolvastam volna az írásod, de egy kis reklámfelületet nem tudtam eltüntetni...

sedith írta...

Kedves Barackos, sajnálom a dolgot, de nem én tehetek róla. Nálam semmiféle reklám nincs, nem is jelenik meg. Milyen böngészőt használsz? Próbálkozz egy másikkal, mert ilyen velem is előfordult már.

Kedves többiek!:) Köszönöm, próbáljátok csak ki, nem fogtok csalódni!:)

Related Posts with Thumbnails