2012. május 29., kedd

Sonkába tekert csirkemell zöldséggel és mártogatóssal

A címben tulajdonképpen elmondtam a teljes receptet. Bár mégsem. Kiegészíthetném így: borban párolt, sonkába tekert csirkemell vajon párolt zöldséggel, zöld fűszeres mártogatóssal. De ezzel tényleg mindent elmondtam. (Igazából bacon kellett volna hozzá, de a közeli üzletekben sehol sem találtam szép hosszú szeleteket kiadó bacont, így füstölt tarját vettem.)
Azért a "gyengébbek kedvéért":) leírom, hogyan készítettem.

Elkészítése: A csirkemellet nagyjából akkora darabokra vágjuk, amekkora a belső, leváló filéje. Beletekerjük a baconbe-sonkába, és egy olajjal vékonyan kikent serpenyőbe sorakoztatjuk. A bacon alól kilógó részeket enyhén megszórjuk sóval, majd az egészet megszórjuk borssal. Erős tűzön néhány perc alatt a tekercseket körbepirítjuk (a fölül kerülő oldalaikat megszórjuk borssal), majd felöntjük 1-2 dl fehérborral, és addig pároljuk fedő alatt, amíg a folyadék el nem párolog róla. Ezalatt vajon megpároljuk a vegyes fagyasztott zöldséget, sózzuk, borsozzuk, és mellényomunk 1-2 cikk fokhagymát. 2 dl tejfölben elkeverünk 1 teáskanál mustárt, 1/2-1/2 csokor apróra vágott metélőhagymát és petrezselyemzöldet, illetve egy lestyánlevelet. Megsózzuk, esetleg citromlével ízesítjük.
Adagot nem írtam. Természetesen, annyi baconszeletre van szükség, ahány darab csirkemellünk lesz. Én 1 csirkemellből 10 db-ot hoztam ki.

KAL - 2018.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Nagyon guszta:) Jöhetne:)

krinsz írta...

Szia Edit, Kérlek, nézz be hozzám:) Üdv krinsz http://ezmegaz-krinsz.blogspot.hu/2012/06/blogdij.html

Related Posts with Thumbnails