2015. február 25., szerda

Grillezett bőrös sertéscomb

Amiért a családból ketten nem ehetünk disznóhúst, attól a többiek még ehetik, ezért a férjecskémnek néha veszünk ilyen-olyan disznó-alkatrészeket. Múltkor ezt a hatalmas combdarabot kívánta meg, és el is készítettem neki. Igaz, hogy tél lévén egyelőre csak grillserpenyőben, de ahogy az idő megengedi, a kertben is kipróbáljuk, grillrácson. Az elkészítése nagyon egyszerű, szinte nem is nevezhető receptnek, hiszen, a húst egyszerűen megfűszerezzük és megsütjük. Éppen egy leheletnyi fokhagymával ízesítettem. A férjem kenyérrel és koktélparadicsommal fogyasztotta.

Grillezett bőrös sertéscomb

Hozzávalók 1 - éhes - személyre: 1 nagy szelet csontos, bőrös sertéscomb, só, bors, 1 cikk fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj.
Elkészítése: A szelet széleit háromujjnyi távolságonként bevagdossuk úgy, hogy a bőrt elvágjuk, különben a szelet összehúzódik, felkunkorodik. A fokhagymacikket kettévágjuk, megfogjuk, és vágott felével lefelé bedörzsöljük vele a hússzelet mindkét oldalát. Ezután megszórjuk sóval és borssal, ecset segítségével jól átkenjük olívaolajjal, majd szárazon felforrósított grillserpenyőben mindként oldalát szép pirosra sütjük. Miután megsült, deszkára tesszük, és 5-10 percig hagyjuk pihenni fogyasztás előtt. Tetszés szerinti körettel vagy kenyérrel és zöldséggel, esetleg valamilyen mártogatóssal kínáljuk.

EK - 2015/7

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails