2017. május 12., péntek

Citromos-levendulás keksz

Már régóta belebolondultam a levendulába. Készítettem már levendulával bolondított lekvárokat,illetve tavaly levendulaszörpöt, de egyéb ételekbe még nem raktam bele. Egészen mostanig. Nagyon érdekes ízvilágot lehet nyerni általa, aki kóstolta pl. ezt a kekszet, vagy a tortácskákat, azt mondta: "érzem, hogy valami finom, érdekes, pikáns (nem csípős) íze van, de nem tudnám megmondani, hogy mi az".  Aminek nagyon örültem, mert azt jelentette, hogy sikerült nagyon jól eltalálni az ízesítés arányát, és nem levendulás szappant készítettem. :P :D Jöjjön először ez a finom, porhanyós kekszecske:

Citromos-levendulás keksz

Hozzávalók (kb. 50 darabhoz): 30 dkg liszt, 20 dkg puha vaj, 15 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 csapott evőkanál morzsolt levendulavirág, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só.

Elkészítése: A hozzávalókat késes robotgépbe tesszük, és sima masszává dolgozzuk. Az elkészült, eléggé puha tésztából diónál valamivel kisebb golyókat formázunk, sütőpapíros tepsire helyezzük, és 160 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Robotgép híján a vajat kikavarjuk a cukorral, majd beleforgatjuk az összevegyített száraz hozzávalókat. A további eljárás ugyanaz.

EK - 2017/6
BA - 2019/7

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails