2018. november 9., péntek

Tárkonyos leves

Nálunk a tárkonyos levesbe krumpli is járt. Járt és kész. Nagy volt a csodálkozásom, amikor anyósomnál tárkonyos leves címén nem volt krumpli a levesben, de megtudtam, hogy olyant is szokott, de az tárkonyos krumplileves. :D Amúgy sok mindenre rácsodálkoztam anyósomnál, sok étel más volt nála, mint nálunk, de aztán idővel volt, amit én is átvettem tőle, és úgy készítem, mert jobban tetszik, mint ahogy én tanultam, és igen, volt, amit mai napig nem szoktam meg. A tárkonyos levest igazából már fogalmam sincs, hogy anyósom hogy készíti, de hogyha nekem gyorsan kell valami finom, klasszikus ízvilágú leves, akkor én így készítem: 

Tárkonyos leves 

Hozzávalók (4 személyre): 1 hagyma, 2 sárgarépa, 10 dkg rizs, 1,5 liter húsalaplé, 1 nagy csipet ecetes tárkony, 2 dl tejföl, só, tárkonyecet, kevés olaj.

Elkészítése: 2-3 evőkanál olajon megdinszteljük a finomra aprított hagymát, majd hozzáadjuk a kis lyukú reszelőn lereszelt sárgarépát, és együtt dinszteljük tovább. Végül hozzáadjuk a rizst, 1-2 percig kavargatva pirítjuk, majd felöntjük a húsalaplével. Addig főzzük, míg a rizs meg nem puhul. Ha szükséges, végül további alaplével vagy vízzel hígítjuk leves sűrűségűre. A tejfölt elkeverjük kevés forró lével, visszaöntjük a levesbe, és egyet-kettőt forralunk rajta. Ha szükséges, utánasózunk, majd beletesszük a felaprított ecetes tárkonyt, és ha nem eléggé savanyú, tárkonyecettel ízesítjük.

Megjegyzés: A levest készíthetjük füstölt hússal is, ebben az esetben először megfőzzük a húst, majd a visszamaradt alaplébe beletesszük a megdinsztelt alapanyagokat. Ha hússal kínáljuk, akár főétel nélkül is elég ebédre. A leveshez felhasználható pl. a füstölt csülök főzőleve is. Így trmészetesen, már nem a gyors kategóriába tartozik. Alaplé híján vízzel is készülhet. 

KAL/2019.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails