2020. január 4., szombat

Ikrás töltött tojás

Mondtam, hogy biztos lesz töltött tojás a szilvesztei asztalunkon! És mivel valaki a Kalandok a konyhában FB-oldalán adott egy jó ötletet - miszerint ő taramával szokta készíteni a töltött tojás töltelékét -, hát én is kipróbáltam. A tarama görög előétel, azaz meze, ami tulajdonképpen egy halikrából készült kenyérre kenhető paszta vagy krém. Nálunk, Romániában is van ehhez hasonló kencefice, itt egyszerűen ikrasalátának hívják. Általában van belőle fehér és rózsaszín krém, főleg így különböztetik meg a ponty- valamint a heringikrából készült pasztát. Időközben rájöttem, hogy második görögországi utunk alkalmával vettünk taramát is, de nekünk nem ízlett annyira, mint az itthoni ikrasalátánk. Már sokszor készítettem itthon is ikrakrémet, és egyszer sikerült eltalánom azt az állagot és ízt, amit az "igazi", azaz a bolti változat is ad. Azóta, ha csinálom, csakis úgy készítem.

Nos, visszatérve a töltött tojásra, azon csodálkozom, hogy eddig nem jutott eszembe ikrával kombinálni össze a tölteléket. Sokféle töltelékem van, lazacos és halas is, de az ikra nem jutott eszembe. Viszont nagyon finom lett, és szerintem időnként be fogom még iktatni. :) Ezúttal  egy nagyon picike adag készült, csak 4 tojást "mertem elpazarolni rá" :) attól tartottam, hogy elkészítem, és ha nem eszi senki, legalább ne vesszen kárba. :P De nem állt fenn ez a veszély...

Ikrás töltött tojás
Hozzávalók (2 személyre): 4 tojás, 70 g ikrakrém (tarama), 1 nagyon picike lila hagyma, 1 kisebb savanyú uborka, joghurt;
az öntethez: 1,5 dl házi majonéz, 1 dl joghurt, só, bors, xilit (cukor), citromlé;
a díszítéshez: 1-2 szelet uborka, paprika és citrom.
Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, majd keresztben kettévágjuk. Kivájjuk a sárgáját, villával összetörjük, majd elkeverjük az ikrakrémmel (½ teáskanálnyit félreteszünk belőle a díszítéshez), valamint a finomra reszelt hagymával és savanyú uborkával. Joghurtot csak annyit keverünk bele, amitől puha, krémes lesz, de formáját jól megtartja. Borssal ízesítjük ízlés szerint, és sózni csak ekkor szabad, mert lehet, hogy az ikra eléggé megsózza. Az öntet hozzávalóit összekeverjük, tetszés szerint jzesítjük sóval, borssal, cukorral és citromlével, majd tálba öntjük, és belehelyezzük a fél tojásfehérjéket. A töltelékmasszát csillagcsöves habzsákbe tesszük, és a krémet belenyomjuk a fehérjékbe. Icipici ikrahalmocskákkal, uborka-, paprika- és citromdarabkákkal díszítjük.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails