2020. január 7., kedd

Rakott édesburgonya

Kicsit másabb a "rendes" rakott krumplinál az édesburgonya édesebb volta miatt, de nagyon jó azért így is. Különleges az édeskés és a sós kombinációja. 

Rakott édesburgonya 

Hozzávalók (4 személyre): 1 - 1,2 kg kisebb fajta  édesburgonya (3-4 darab), 10 tojás, 50 dkg sűrű görög joghurt vagy tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 2-3 cikk fokhagyma, só, bors, kevés olaj.

Elkészítése: Az édesburgonyát jól megsikáljuk, egyenként alufóliába csomagolva tepsire tesszük, és a 200 fokos sütőben puhára sütjük. (Kb. fél óra, de hústűvel vagy fogpiszkálóval ellenőrizzük, lehet kevesebb vagy több idő is, főleg a burgonyák méretétől függően.) A puha édesburgonyát hagyjuk hűlni vagy kihűlni, majd meghámozzuk, félbevágjuk és kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A tojást időközben keményre főzzük és lehűtjük, a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, a joghurtot elkeverjük a zúzott fokhagymával, és enyhén sózzuk-borsozzuk. Kevés olajat öntünk egy hőálló tál aljára, majd lerétegezzük a hozzávalókat édesburgonya, tojás, fokhagymás joghurt, petrezselyemzöld sorrendben. A krumpli- és tojásrétegeket enyhén sózzuk-borsozzuk is. A rétegezést addig ismételjük, amíg a hozzávalók tartanak, a tetejére joghurt kerüljön. 200 fokos sütőbe toljuk, és 25-30 perc alatt jól összeforrósítjuk. A tetejét megszórjuk az utolsó adag petrezselyemzölddel.

KAL - 2020.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails