2009. március 14., szombat

Mi ez?

Nem tudom pontosan, mikor kezdődött, de valamikor az ősszel: Borókának kiütései lettek, valami foltszerű, száraz, hol pirosasabb, hol halványabb elváltozások. Legelső reakcióm az volt, hoyg Bepanthennel kenegettem, majd amikor nem múltak, felváltva tettem rá Nidoflort és Fluocinolont. (Ezek nálunk kapható kenőcsök, Krisztának a hasonló tüneteire ezek mindig hatásosak voltak; anno a doktornő ajánlotta így.) Mivel így sem volt változás, beszéltem a doktornővel, aki a Clotrimazol folyadékot ajánlotta, illetve a metilénkéket. No, ez utóbbival még sosem vettem rá magam, hoyg bekenjem, irtózom attól, hogy teljesen bekékítsem szegénykémet. A fentiek mellett rendszeresen kenegettem a Nivea érzékeny bőrre való babatestápolójával is. Aztán szépen elmúltak, de hogy mitől, fogalmam sincs.

Megkönnyebbültem, mert Krisztának is egyszer volt, elmúlt és többet nem jöttek elő. De boldogságom nem sokáig tartott, néhány hét után ismét előjöttek. Azóta pedig még vagy kétszer elmúltak és előjöttek. Főleg a hasán és a hátán deréktájban jelennek meg, de a külsőcombját és az alkarját is „megtámadják”. Hiába kenem bármivel. Próbáltam néhány napig megvonni tőle a tejtermékeket és a tojást, de nem láttam javulást. Tejterméket amúgy sem fogyasztott sokat, csak éppen, ami az ételben volt benne, tojást pedig csak kb. 11 hónaposan kapott először, a kiütések pedig jóval előtte jelentek meg. Sőt, akkoriban még semmiféle tejterméket nem kapott az anyatejen kívül! Ezért gondoltam azt, hogy esetleg a liszt lehet a ludas a dologban. Vagy ki tudja mi?

Sokszor lelkiismeretfurdallásom van, mert Boróval nem voltam annyira körültekintő, ami a hozzátáplálást illeti, mint Krisztával. Bár saját magamat is próbálom nyugtatni és meggyőzni, hoyg ez nincs éppen így, hiszen Boró 6 hónapig kizárólag anyatejen élt és a hozzátáplálást is abszolút fokozatosan csináltam. Kriszta 7 hónaposan kapott tejtermékeket először, Boró pedig megvolt már 9 is, azt hiszem, akkor is ezerévben egyszer kapott. Tojást mindkettőnek kb. 11 hónaposan adtam először, hogy mire a szülinapi tortát kellene enniük kiderüljön, hogy nem okoz-e gondot nekik. Amivel jobban siettem Borónál, az a gluténtartalmú élelmiszerek bevezetése volt. Kb. 7 hónaposan történt meg ez, bár talán valamivel később is. Ami miatt mérgelődöm és főleg emiatt van lelkiismeretfurdallásom, az az, hogy Boró sokkal hamarabb, olyan 10 hónaposan már legtöbbször azt ette, amit mi. Igaz, azóta nem sózok annyira, borsot csak abba teszek, amibe nagyon muszáj és esetleg ő nem is eszik belőle, az ételízesítőt 95%-ban elűztem a konyhából, nem főzök zsírosan. Mégsem hagy nyugodni, hogy Kriszta egyévesen még csak néhány ételt evett a mienkből, és még utána is 2-3 hónapig sokszor főztem neki külön. Persze, Borónak is megteszem még most is, de nem olyan arányban, mint Krisztánál akkor. Kriszta ennyi idősen nem kapott üzleti cuccokat, a sonkát, májkrémet majdnem másfél évesen ismerte meg (igaz, májkrémet még Boró sem evett, csak olyat, amit itthon készítettünk), a virslivel pedig még később találkozott. Sajtből is legtöbbször az anyósom által készítettet kapta. Ezzel szemben Boró már ismeri ezeket és – sajna – szívesen is eszi, főleg a virslit.

Hogy miért írtam le mindezeket? Mert nagy elhatározáshoz jutottam: ha étel okozza a kiütéseit, akkor kiderítem, mi az. Megvonok tőle mindennemű állati eredetű ételt, tojást és tejtermékeket is beleértve és minden sikértartalmú gabonát is. Persze, nem örökre, isten ments, csak 2-3 hétig. Azután pedig szépen rendre elkezdek adogatni neki ezt-azt, megfelelő időközönként, természetesen. És várom a reakcióját. Remélem, sikerrel járok. Persze, feltehető a kérdés, miért nem csináltatok egyből egy allergiatesztet és hamarabb fény derülhetne rá, de az az igazság, hoyg nem tudom, itt mennyire megbízható az ilyesmi, illetve, hoyg egyáltalán van-e. Mármint a doktornő szerint lehet csináltatni, de nem tudom, hogy ingyenes-e vagy sem, nem tudom, hogy ilyen kicsin érdemes-e vagy sem, nem tudom... sok mindent nem tudok. Ha nem lesz más hátra, hát elviszem, de fölöslegesen nem tenném ki ilyen-olyan „tortúráknak”.

Nagyon nehéz ez, amibe belevágtam, nem is tudom elképzelni, hogy egyesek hogyan tudják mindezt önszántukból csinálni. Hatalmas akaraterő kell hozzá, az biztos, úgyhogy minden tiszteletem az övék. Most a legégetőbb problémám, hogy egy gluténmentes kenyeret tudjak összehozni. A főtt ételekkel nincs baj, azokat zöldségekből elkészítem, de reggelire-vacsorára nehéz kiagyalnom ezt-azt. A tejbegrízet szereti nagyon és már sokszor csináltam is neki köles vagy kukoricakását, hol zöldséggel, hol gyümölccsel kombinálva, de kását sem adhatok neki minden nap! Tegnap összeállítottam egy kenyeret, de nem lett semmi sem belőle. Ma viszont sikerült egyet találnom, ami már el is készült, de kíváncsi vagyok, milyen a belseje, ehető-e. Az a gond vele, hogy tojásfehérje is jár bele, úgyhogy nem teljes az örömöm, nem tudom a tojást teljesen kiiktatni ezek szerint. Kihagyni nem mertem, mert akkor lehet hiába dolgoztam volna ismét és a hozzávalókat is elprédálom, mint tegnap. És sajnos, gluténmentes lisztkeverékeket nem tudok megengeni magunknak, egy félkiló belőlük kb. 6-7-x drágább, mint egy kiló búzaliszt.

Hát ez a helyzet, és cseppet sem könnyű. De remélem, ezen is túlleszünk. Minél hamarabb.

Nem szokásom, ennyire búskomor hangvételűnek lenni, ezért próbálom is ellensúlyozni a szöveget néhány képpel. Zenészlányok, mert hiszen a zene, a dal mindennapos nálunk, és válság, nehézségek ide vagy oda, kicsi drágáink révén a nevetés is állandó vendég hajlékunkban.

15 megjegyzés:

Edit írta...

Szia! Az allergiateszt ingyenes (legalabbis kolozsvaron) es nem akkora tortura. A helyzet az, hogy gyerekkoromban nekem is csinaltak es nem volt olyan jo az eredmeny. Sok etelt nem mutatott ki, amire allergias voltam. Edesanyam ugyanilyen modszerrel, mint amivel most te kiserletezel, szurte ki a tojast, tejszint, epret... Sok sikert hozza, tenyleg nem konnyu.
Nekem csalanteaval mult el az allergiam, de sajnos nem tudom kicsi gyereknek milyen mennyisegben adhato. De nemsokara itt a tavasz es lehet kapn friss csalant, abbol lehet levest vagy akar fozeleket is fozni (marha megeszik a lanyaid).
Edit

Anyul írta...

Szia!

Az én kisfiamnak is van ilyen tünete, sztem ez ekcéma. Nekem az ételmegvonás tünt nagyobb tortúrának, úgyhogy mi kivizsgáltattuk. Ez egy vérvételt - meg se nyikkant, ámde a fájdalomdíj-markolót besöpörte - és egy 3 napig a hátára ragsztott tesztcsíkot jelentett - észre sem vette. Nem derült ki allergia. Több ezer allergén van, a főbb dolgokat tudják vizsgálni, ezek egyike sem okozta ezt. Úgy figyeltem meg, hogy sok minden befolyásolja - időjárás, betegségek, tisztítószer, tisztálkodószer, ruhák.

Nagyon fontos a zsírozás, mert az ekcéma tulképpen a bőrnek egy extra szárazságát jelenti.

Van a babénak egy termékcsaládja ekcémás bőrű gyerekek számára. Nekünk bevált.

írta...

Szia :) Nem tudom ezzel segítek-e, de nekem egészen 12-13 éves koromig voltak időszakonként ilyen kiütéseim, aztán "kinőttem", vagy nem tudom, mi történt, de gondolom a kamaszkorral jött a változás.
Na de a lényeg, én a mogyoróra, kókuszra és a csokira voltam allergiás, abból is inkább a Kinder termékekre, szóval gondolom valami olyan állagjavító vagy szinezék lehet bennük, amit nem bírtam. Miután megjelentek rajtam viszont, már akármilyen csokitól több lett, szóval egy jó időre diétáznom kellett. Esetleg gondolkozz el, nem-e evett Boróka ilyesmit mostanában.

Kistücsök és Anicska írta...

Én is úgy tudom ingyenes az allergiateszt.Otthon élő sógorasszonyom vitte a fiát(igaz ,ő más okból),azt hiszem akkor 3 éves lehetett a gyerek.Tehát van Marosvásárhelyen is.A lelkiismeretfurdalás kemény dió,de nézhetjük azt az oldalát is,hogy szerencse,hogy volt anyatej,annyi ideig,meg igény is,amit én nem mondhatok el,sajnos.Timikém 6 hónaposan,már kemény virslievő volt,főleg azért mert nem győztem új dologt kitalálni,mert mindent csak 2napig szeretett.Megkínlódtunk mindketten a kilókért.
Ilyesmi kiütések voltak neki is,de nekünk annyit mondott a doki,hogy azért van mert száraz a bőre,és gyógyszertári kenőcsöt írt fel,el is múlt,persze a fürdetést is ritkítottuk.
Lehet,nem a kaja okozza,legalábbis a leírtak szerint pár hét múlva jelent meg újra és az alatt nem hagytál ki semmilyen ételt,tehát akkor meg miért múlt el?
Na ,ezt jó hosszúra fogtam,bocsi! Pusza

Anyul írta...

Még annyit, hogy a Babé termékcsalád természtes anyagokból készül. És a körömvirág krém is nagyon jót tesz neki.

duende írta...

Gondolkodtam...
Szerintem is - ha nagyon aggódsz - inkább csináltass egy allergiateszetet. Hamarabb kiderülhet, van-e kerülendő étel, de a legnagyobb pozitívuma a dolognak mégis az lenne, hogy a pici körül nem nem lengene félelem-buborék, ami belőled fakad. Bár ez nem látszik, mégis sokat számít.
A másik, szerintem ekcéma-szerűség lehet. Anyúlnak jó a tippje, próbáld meg szerintem is a körömvirág-kenőcsöt. Plussz, ha hozzá tudsz jutni 100%-os tisztaságú levendulaoljhoz, az is nagyon sokat segíthet.
A harmadik dolog: a gyerekek sokszor átveszik a szűlők rezgéseit, leginkább az anyáét. A bőr a kommunikáció szerve, valamint saját területünk védelmét is szimbolizálja. Valószínűnek tarom, hogy nagyon leterheltnek és bezártnak érzed magad, plussz kiszolgáltatottnak amiatt, hogy másra vagy utalva a túléléshez. (Férj.) Ezért nem érzékeled a saját területedet, úgy érzed, nem tudsz hova visszahúzódni, erőt meríteni. Nincs saját tered, időd magadra. De a félelem a kiszolgáltatottság miatt a legerősebb, nagyon frusztráló tud lenni. Azt hiszem, a pici lányon a te érzéseid ütköztek ki - a gyerekek tényleg nagyon érzékenyek. Átvesznek minden ki nem mondott, még magunknak sem bevallott érzést, gondolatot.
Gondold ezt végig, és ha sikerül tudatosítanod magadban ezt, netán még a férjeddel is őszintén beszélni ezekről, a pici lányon a kiütések úgy eltűnnek hirtelen, mintha soka sem lettek volna.
Ennyi jutott eszembe, Edit, és ne haragudj, ha nagyon belementem valamibe. De kérdezted, és talán segíthettem.
Puszi, kr.

sedith írta...

Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat és hogy megpróbáltok segíteni, javasolni, tanácsot adni.
Azt hiszem, beteszem ezt a bejegyzést még egyszer, mármint csak frissített dátummal, hogy hátha esetleg még többen olvassák, még többen írnak. A végén majd meglátom, mi lesz a teendő.
Most pedig megpróbálok mindenkinek szép sorjában válaszolni. De lehet, hogy nem sikerül mindenkinek egyszerre.
Köszönöm még egyszer.:)

sedith írta...

Edit, köszi az infót, hogy ingyenes a teszt. Akkor biztos itt is, főleg gyerekeknek. Úgy érzem, ennyit mindenképpen meg kell tennem a lányom érdekében, mármint ezt a diétát, mert úgy tudom, hoyg ilyen pici korban vagy nem mutat ki semmit a teszt vagy nem lehet teljesen alapozni rá. A másik naplóban szintén megerősített ebben valaki, hoyg 3 éves kor alatt csak akkor van értelme, ha nagyon erős tüneteket produkál a gyerek. Mindenesetre, ezt majd megbeszélem a doktotnővel.
A csalánteát is. Bár főzelékként majd biztos egyszerűbb lesz fogyasztani, mert én tavasszal rengeteget készítem. Kriszta szereti, de biztos Boró is fogja, ő tavaly még nem evett ilyesmit.
Véletlenül nem Babinak vagy az édesanyja?
Üdv és köszi.

sedith írta...

Anyul, az előző megjegyzésben írtam, hoyg mik a fenntartásaim pillanatnyilag a teszttel. Különben valóban tortúra ez a diéta, de szerencsére nem a kislányomnak, hanem inkább nekem. Mert nekem kell kiötölnöm mindig, hoyg mitegyék, hoyg tápláló, finom és változatos is legyen. A tej, tojás, hús nem hiányzik annyira, a lisztes dolgok okoznak inkább gondot. A kenyér ehető lett, szerencsére, ma pedig mffint is sütöttem nekivalót, úgyhogy mégiscsak megélünk. :)
Tudom, hoyg sok minden okozhatja, sőt, nagyon is remélem, hoyg nem ételallergia lesz, és teljesen fölöslegesnek bizonyul a diéta. A mosószereket nem változtattam, pici korától ugyanazzal mosok, öblítek. 98%-ban szinte mindig tiszta pamut dolgokkal érintkezik a teste; a Nivea testápolót később vezettem be, valóban, de amikor bekentem, sosem erősödtek a pöttyök, inkább segített. A BAbét nem ismerem és itt nem is kapható. Az imént utánanéztem román site-okon, hoyg lássam, neten lehet-e rendelni, de csak Magyarországról tudnék. Ez még eldől, hoyg kell-e vagy sem. A körömvirágkenőcsöt kipróbálom. Ma agyógyszertárban ajánlottak egy kencét, amit ők kavarnak ki, vitaminos krém a neve és jó zsíros. Még nem kentem be, emrt alszik, de kipróbálom ezt is. Különben most a testéről visszahúzódtak, csak a lábán és a karján van néhány.
Köszi még egyszer.:)

sedith írta...

Ré, neked szerencsére jó hírrel jövök.:D Boróka még nem eszik semmiféle csokoládét (bár kakaós sütit már volt, hogy falatozott), még túró rudit sem, diót, mogyorót, mákot, epret, kivit pedig még annyira sem. Ezeket nem is fogja kapni 2 éves kora előtt. Túlzottan allergének, ahhoz, hogy kockáztatni mernék. Bár most vettem kivit és terveztem, hoyg csak a külső feléből (tehát magvak nélkül) megkóstoltatom vele, de lehet, hoyg mégsem.
Köszi a javaslatokat mindenképpen.:)

sedith írta...

Anicska, anyatej még mindig van, és igény is rá.:D De csak reggel és este kap, valamint éjjel, ha megébred és én túl kómás vagyok ahhoz, hoyg sétálgassak vele. Igen, én is gondoltam erre, és nagyon remélem is, hogy végül kiderül: nem étel miatt jelennek meg.
Máskor is ereszd csak bő lére!:)
Puszi

sedith írta...

Duende, neked nem is tudom, mit írjak. Tudom, hoyg a gyerekek sokkal érzékenyebbek, minden rezdülést megéreznek, de sosem hittem volna, hogy ennyire "külső" (legalábbis számukra) dolgokra ennyire furcsán reagáljanak.
Tudod mi az érdekes? Én most nem érzem magam bezárva. Ősz óta, amióta az angol tanfolyamra járok, ilyen szempontból tényleg jól érzem magam. De más bajom azért van...
Előszöris a mostani általános gazdasági helyzet, ami sajnos a családunkat is befolyásolja (ha érdekel bővebben, látogasd meg ezt a linket: http://krisztaboro.blogspot.com/2009/03/panaszkodas.html), másodsorban pedig hiányzik a férjemmel való intimitás. Mármint az, hoyg legalább 1-2 napig csak mi ketten legyünk. Nem feltétlenül elutazva és dorbézolva, hanem akár itthon is, de ne legyen más dolgunk. Egyelőre nem kivitelezhető, bár van egy tervem. Na ne túlozzak, csak elképzelés és nem is saját tlet, de eléggé nehéz megvalósítani a férjem legtöbbször foglalt hétvégéi miatt (zenélni szokott esküvőkön).
És most, hoyg ezt leírtam, rájöttem, hogy tulajdonképpen ez lehet ugyanaz, amiről magad is írtál.
Köszönöm, hogy "felnyitottad a szemem", mindenképpen igyekszem ebben az irányban is tenni valamit. :)
Puszi

duende írta...

Szerintem csak nyugodj meg, és bízz az Életben! :)
Minden megoldódik majd, meglátod.

Edit írta...

Ha mar kerdezted, valaszolnom kell: nem vagyok Babi anyukaja :-)
Van egy nagy lanyom (14), tehat anyuka vagyok.

sedith írta...

Szia, Edit, ne haragudj, csak tudok egy k-vári Editet, akinek Babi a lánykája. Köszi, hogy válaszoltál!:)

2009. március 14., szombat

Mi ez?

Bejegyezte: sedith dátum: 16:18

15 megjegyzés on "Mi ez?"

Edit on 2009. március 13. 17:44 írta...

Szia! Az allergiateszt ingyenes (legalabbis kolozsvaron) es nem akkora tortura. A helyzet az, hogy gyerekkoromban nekem is csinaltak es nem volt olyan jo az eredmeny. Sok etelt nem mutatott ki, amire allergias voltam. Edesanyam ugyanilyen modszerrel, mint amivel most te kiserletezel, szurte ki a tojast, tejszint, epret... Sok sikert hozza, tenyleg nem konnyu.
Nekem csalanteaval mult el az allergiam, de sajnos nem tudom kicsi gyereknek milyen mennyisegben adhato. De nemsokara itt a tavasz es lehet kapn friss csalant, abbol lehet levest vagy akar fozeleket is fozni (marha megeszik a lanyaid).
Edit

Anyul on 2009. március 13. 18:14 írta...

Szia!

Az én kisfiamnak is van ilyen tünete, sztem ez ekcéma. Nekem az ételmegvonás tünt nagyobb tortúrának, úgyhogy mi kivizsgáltattuk. Ez egy vérvételt - meg se nyikkant, ámde a fájdalomdíj-markolót besöpörte - és egy 3 napig a hátára ragsztott tesztcsíkot jelentett - észre sem vette. Nem derült ki allergia. Több ezer allergén van, a főbb dolgokat tudják vizsgálni, ezek egyike sem okozta ezt. Úgy figyeltem meg, hogy sok minden befolyásolja - időjárás, betegségek, tisztítószer, tisztálkodószer, ruhák.

Nagyon fontos a zsírozás, mert az ekcéma tulképpen a bőrnek egy extra szárazságát jelenti.

Van a babénak egy termékcsaládja ekcémás bőrű gyerekek számára. Nekünk bevált.

on 2009. március 13. 19:02 írta...

Szia :) Nem tudom ezzel segítek-e, de nekem egészen 12-13 éves koromig voltak időszakonként ilyen kiütéseim, aztán "kinőttem", vagy nem tudom, mi történt, de gondolom a kamaszkorral jött a változás.
Na de a lényeg, én a mogyoróra, kókuszra és a csokira voltam allergiás, abból is inkább a Kinder termékekre, szóval gondolom valami olyan állagjavító vagy szinezék lehet bennük, amit nem bírtam. Miután megjelentek rajtam viszont, már akármilyen csokitól több lett, szóval egy jó időre diétáznom kellett. Esetleg gondolkozz el, nem-e evett Boróka ilyesmit mostanában.

Kistücsök és Anicska on 2009. március 13. 19:03 írta...

Én is úgy tudom ingyenes az allergiateszt.Otthon élő sógorasszonyom vitte a fiát(igaz ,ő más okból),azt hiszem akkor 3 éves lehetett a gyerek.Tehát van Marosvásárhelyen is.A lelkiismeretfurdalás kemény dió,de nézhetjük azt az oldalát is,hogy szerencse,hogy volt anyatej,annyi ideig,meg igény is,amit én nem mondhatok el,sajnos.Timikém 6 hónaposan,már kemény virslievő volt,főleg azért mert nem győztem új dologt kitalálni,mert mindent csak 2napig szeretett.Megkínlódtunk mindketten a kilókért.
Ilyesmi kiütések voltak neki is,de nekünk annyit mondott a doki,hogy azért van mert száraz a bőre,és gyógyszertári kenőcsöt írt fel,el is múlt,persze a fürdetést is ritkítottuk.
Lehet,nem a kaja okozza,legalábbis a leírtak szerint pár hét múlva jelent meg újra és az alatt nem hagytál ki semmilyen ételt,tehát akkor meg miért múlt el?
Na ,ezt jó hosszúra fogtam,bocsi! Pusza

Anyul on 2009. március 14. 8:22 írta...

Még annyit, hogy a Babé termékcsalád természtes anyagokból készül. És a körömvirág krém is nagyon jót tesz neki.

duende on 2009. március 14. 9:57 írta...

Gondolkodtam...
Szerintem is - ha nagyon aggódsz - inkább csináltass egy allergiateszetet. Hamarabb kiderülhet, van-e kerülendő étel, de a legnagyobb pozitívuma a dolognak mégis az lenne, hogy a pici körül nem nem lengene félelem-buborék, ami belőled fakad. Bár ez nem látszik, mégis sokat számít.
A másik, szerintem ekcéma-szerűség lehet. Anyúlnak jó a tippje, próbáld meg szerintem is a körömvirág-kenőcsöt. Plussz, ha hozzá tudsz jutni 100%-os tisztaságú levendulaoljhoz, az is nagyon sokat segíthet.
A harmadik dolog: a gyerekek sokszor átveszik a szűlők rezgéseit, leginkább az anyáét. A bőr a kommunikáció szerve, valamint saját területünk védelmét is szimbolizálja. Valószínűnek tarom, hogy nagyon leterheltnek és bezártnak érzed magad, plussz kiszolgáltatottnak amiatt, hogy másra vagy utalva a túléléshez. (Férj.) Ezért nem érzékeled a saját területedet, úgy érzed, nem tudsz hova visszahúzódni, erőt meríteni. Nincs saját tered, időd magadra. De a félelem a kiszolgáltatottság miatt a legerősebb, nagyon frusztráló tud lenni. Azt hiszem, a pici lányon a te érzéseid ütköztek ki - a gyerekek tényleg nagyon érzékenyek. Átvesznek minden ki nem mondott, még magunknak sem bevallott érzést, gondolatot.
Gondold ezt végig, és ha sikerül tudatosítanod magadban ezt, netán még a férjeddel is őszintén beszélni ezekről, a pici lányon a kiütések úgy eltűnnek hirtelen, mintha soka sem lettek volna.
Ennyi jutott eszembe, Edit, és ne haragudj, ha nagyon belementem valamibe. De kérdezted, és talán segíthettem.
Puszi, kr.

sedith on 2009. március 14. 13:34 írta...

Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat és hogy megpróbáltok segíteni, javasolni, tanácsot adni.
Azt hiszem, beteszem ezt a bejegyzést még egyszer, mármint csak frissített dátummal, hogy hátha esetleg még többen olvassák, még többen írnak. A végén majd meglátom, mi lesz a teendő.
Most pedig megpróbálok mindenkinek szép sorjában válaszolni. De lehet, hogy nem sikerül mindenkinek egyszerre.
Köszönöm még egyszer.:)

sedith on 2009. március 14. 13:45 írta...

Edit, köszi az infót, hogy ingyenes a teszt. Akkor biztos itt is, főleg gyerekeknek. Úgy érzem, ennyit mindenképpen meg kell tennem a lányom érdekében, mármint ezt a diétát, mert úgy tudom, hoyg ilyen pici korban vagy nem mutat ki semmit a teszt vagy nem lehet teljesen alapozni rá. A másik naplóban szintén megerősített ebben valaki, hoyg 3 éves kor alatt csak akkor van értelme, ha nagyon erős tüneteket produkál a gyerek. Mindenesetre, ezt majd megbeszélem a doktotnővel.
A csalánteát is. Bár főzelékként majd biztos egyszerűbb lesz fogyasztani, mert én tavasszal rengeteget készítem. Kriszta szereti, de biztos Boró is fogja, ő tavaly még nem evett ilyesmit.
Véletlenül nem Babinak vagy az édesanyja?
Üdv és köszi.

sedith on 2009. március 14. 13:58 írta...

Anyul, az előző megjegyzésben írtam, hoyg mik a fenntartásaim pillanatnyilag a teszttel. Különben valóban tortúra ez a diéta, de szerencsére nem a kislányomnak, hanem inkább nekem. Mert nekem kell kiötölnöm mindig, hoyg mitegyék, hoyg tápláló, finom és változatos is legyen. A tej, tojás, hús nem hiányzik annyira, a lisztes dolgok okoznak inkább gondot. A kenyér ehető lett, szerencsére, ma pedig mffint is sütöttem nekivalót, úgyhogy mégiscsak megélünk. :)
Tudom, hoyg sok minden okozhatja, sőt, nagyon is remélem, hoyg nem ételallergia lesz, és teljesen fölöslegesnek bizonyul a diéta. A mosószereket nem változtattam, pici korától ugyanazzal mosok, öblítek. 98%-ban szinte mindig tiszta pamut dolgokkal érintkezik a teste; a Nivea testápolót később vezettem be, valóban, de amikor bekentem, sosem erősödtek a pöttyök, inkább segített. A BAbét nem ismerem és itt nem is kapható. Az imént utánanéztem román site-okon, hoyg lássam, neten lehet-e rendelni, de csak Magyarországról tudnék. Ez még eldől, hoyg kell-e vagy sem. A körömvirágkenőcsöt kipróbálom. Ma agyógyszertárban ajánlottak egy kencét, amit ők kavarnak ki, vitaminos krém a neve és jó zsíros. Még nem kentem be, emrt alszik, de kipróbálom ezt is. Különben most a testéről visszahúzódtak, csak a lábán és a karján van néhány.
Köszi még egyszer.:)

sedith on 2009. március 14. 14:03 írta...

Ré, neked szerencsére jó hírrel jövök.:D Boróka még nem eszik semmiféle csokoládét (bár kakaós sütit már volt, hogy falatozott), még túró rudit sem, diót, mogyorót, mákot, epret, kivit pedig még annyira sem. Ezeket nem is fogja kapni 2 éves kora előtt. Túlzottan allergének, ahhoz, hogy kockáztatni mernék. Bár most vettem kivit és terveztem, hoyg csak a külső feléből (tehát magvak nélkül) megkóstoltatom vele, de lehet, hoyg mégsem.
Köszi a javaslatokat mindenképpen.:)

sedith on 2009. március 14. 14:06 írta...

Anicska, anyatej még mindig van, és igény is rá.:D De csak reggel és este kap, valamint éjjel, ha megébred és én túl kómás vagyok ahhoz, hoyg sétálgassak vele. Igen, én is gondoltam erre, és nagyon remélem is, hogy végül kiderül: nem étel miatt jelennek meg.
Máskor is ereszd csak bő lére!:)
Puszi

sedith on 2009. március 14. 14:18 írta...

Duende, neked nem is tudom, mit írjak. Tudom, hoyg a gyerekek sokkal érzékenyebbek, minden rezdülést megéreznek, de sosem hittem volna, hogy ennyire "külső" (legalábbis számukra) dolgokra ennyire furcsán reagáljanak.
Tudod mi az érdekes? Én most nem érzem magam bezárva. Ősz óta, amióta az angol tanfolyamra járok, ilyen szempontból tényleg jól érzem magam. De más bajom azért van...
Előszöris a mostani általános gazdasági helyzet, ami sajnos a családunkat is befolyásolja (ha érdekel bővebben, látogasd meg ezt a linket: http://krisztaboro.blogspot.com/2009/03/panaszkodas.html), másodsorban pedig hiányzik a férjemmel való intimitás. Mármint az, hoyg legalább 1-2 napig csak mi ketten legyünk. Nem feltétlenül elutazva és dorbézolva, hanem akár itthon is, de ne legyen más dolgunk. Egyelőre nem kivitelezhető, bár van egy tervem. Na ne túlozzak, csak elképzelés és nem is saját tlet, de eléggé nehéz megvalósítani a férjem legtöbbször foglalt hétvégéi miatt (zenélni szokott esküvőkön).
És most, hoyg ezt leírtam, rájöttem, hogy tulajdonképpen ez lehet ugyanaz, amiről magad is írtál.
Köszönöm, hogy "felnyitottad a szemem", mindenképpen igyekszem ebben az irányban is tenni valamit. :)
Puszi

duende on 2009. március 15. 7:28 írta...

Szerintem csak nyugodj meg, és bízz az Életben! :)
Minden megoldódik majd, meglátod.

Edit on 2009. március 17. 17:40 írta...

Ha mar kerdezted, valaszolnom kell: nem vagyok Babi anyukaja :-)
Van egy nagy lanyom (14), tehat anyuka vagyok.

sedith on 2009. március 18. 13:50 írta...

Szia, Edit, ne haragudj, csak tudok egy k-vári Editet, akinek Babi a lánykája. Köszi, hogy válaszoltál!:)

Related Posts with Thumbnails