2009. július 12., vasárnap

Kicsi, de hmmm...

(avagy, egy igazi wellness&spa hétvége)

Pontosan így jellemezhetném röpke kiruccanásunkat. Rövid volt, de velős. Sok mindenben (helyben, élményben) volt részünk, nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat. Persze, mindenki azt szeretné, ha a jó sokáig tartana, nem mondom, hogy megártott volna még vagy 2-3 nap nekünk sem, de mégis... szombaton már mindketten csak hazagondoltunk. Addig is, sokszor a kicsik jártak a fejemben, sokszor odaképzeltem őket magunk mellé, hogy milyen jól szaladgálnának, hintáznának, de aztán szántszándékkal próbáltam másra gondolni. Volt, amikor ment, volt, amikor nem. Azt sem mondom, hogy lelkiismeretfurdallásom volt e hosszú, nélkülük töltött nap miatt, de azért jóleső érzés számomra az, hogy két hét múlva visszamegyünk velük együtt. Nem ugyanarra a szállásra, mert ez a panzió nem igazán ideális családi nyaralásokhoz, de ugyanabba a faluba megyünk.

A kezdet
Körülményesen indult (hát hogyan is lehetett volna másképp?) a tervezgetés. Mint kiderült, ezen az egyedüli szabad hétvégéjén (mármint, hogy nincs zenélni való esküvő) István belement egy félórás fellépésbe a Sárpataki Napokon. Semmi ifogásom nem lett volna ellene, hacsak nem szombaton este 6-tól lett volna. Éppen kettétörte a hétvégét. Ó, csak kicsit voltam mérges!!! Aztán úgy döntöttünk, hogy lejár a „koncert” és mi szépen felkerekedünk. Szobát kerestünk, foglaltunk (egy István által ismert panzióban, Szentegyházán), majd jött a telefonhívás, hogy este 8-ra tették a fellépést. Felejtsd el – csak ennyit mondtam Istvánnak, lemondóan. És bármennyire mérges voltam, mégis be kellett látnom, hogy Férjecském legújabb ötlete, miszerint induljunk pénteken reggel (ha már amúgyis kényszerszabadságosak a péntekek) és szombaton délutánra jöjjünk haza, zseniális. Most már igazán lehetett tervezgetni. István a munkahelyén elkotyogta valakinek, hogy merre készülünk kirándulni, képeket mutatott a helyről a neten, majd az illető lázas szálláskeresgélésbe kezdett a családi nyaralásukhoz. Ennek köszönetően történt, hogy szerdán, autóba ülve, kiruccantak a helyszínre, körülkémkedni. Addigra már lemondtuk mi is a szentegyházi szállásunkat (minek maradjunk a főút mellett, amikor sokkal szebb környezetben is kikapcsolódhatunk?-alapon) és a zeteváraljai Deság Villában (http://www.desagvilla.ro/ ) foglaltunk szobát. Szerdán István ide is elment, hogy megbizonyosodjék róla: nem lesz rossz a választásunk.

A közben eltelt idő...
... tele volt izgalommal. Annyira furcsa és hihetetlen volt, hogy kettesben megyünk el valahová és nemcsak két óráról lesz szó, hogy nagyon féltem és izgultam, nehogy ne legyen belőle semmi. Előzetes tárgyalások alapján megegyeztünk Anival, hogy mindkét Lánykát viszi Idecsre; arra gondoltunk, ha együtt lesznek, mégis könnyebben kezelhetőek, főleg Boróka. Végül majdnem a terv szerint volt minden, azzal a különbséggel, hogy Ani jött hozzánk, nem mentek el.

Az indulás
Pénteken a hajnali szopi után még pakolgattam, próbáltam rendben hagyni itthon a dolgokat, mire a Lányok felkeltek pedig, indulásra készen álltunk. Megpuszilgattuk-ölelgettük őket jó sokszor és jó hosszasan, majd, nem sokkal 8 után felkerekedtünk. Még felmentünk Anyuhoz is, elköszönni, illetve fürdőköpenyt kölcsönkérni :P, és utána már tényleg indultunk. A nap hétágra sütött, már ilyen korán jó meleg volt, gyönyörű napnak ígérkezett.

A délelőtt
Konkrét tervünk a napot illetően nem volt. Du. 6-ra kellett érkezni a villába, akkor volt a vacsora, az addigi időt pedig ki kellett tölteni valahogy. A legeslegelső útitervünket, miszerint Parajdnál eltérünk és a Bucsinon átkelve, ellenkező irányból közelítjük meg Zeteváralját és a víztározót, elvetettük, mert fölöslegesnek tartottuk a sok plusz kilométert csupán azért, hogy erdőn utazzunk végig. Biztos szép lett volna azért a táj, de igazán kimagasló látnivalót nem jegyeznek a térképek, útikönyvek. (Igen, aki sízni tud, annak télen paradicsom a Bucsin-tető!)
Amint róttuk a kilométereket és mindinkább távolodtunk az otthontól, az én „ötlettelen és fantáziátlan” Férjecském egyszercsak brilliáns ötlettel rukkolt elő: menjünk Szovátára és fürödjünk egyet a Medve-tóban! Rögtön helyeseltem, hiszen ennél jobb kezdetet elképzelni sem lehetett, no meg, pironkodva jegyeztem meg neki: amúgysem fürödtem még a Medve-tóban.( http://www.kihagy6atlan.hu/temak/termeszeticsoda/medvetoszovata/ )



A képet innen vettem. Mi nem fényképeztünk, mert a gépet nem vittük be magunkkal a strandra, utána pedig már nem találtunk parkolóhelyet a tó közelében.

Parkolás után rögtön a bejárathoz indultunk, ahol hatalmas tömeg várakozott, illetve nyomult előre: éppen akkor nyitották meg a kapukat. Még véletlenül is épp jókor érkeztünk. Jegyeket váltottunk, majd bent letelepedtünk. Kicsit napoztunk, majd bementünk a vízbe egy félórácskányit. A víz nagyon jó volt; a parkolós fiú beszólása kissé elriasztott, azt hittem, vészesen hideg lesz majd, de kellemesen csalódtam; sóssága révén pedig nagyon jól lehetett lubickolni benne: fenntartott a felszínen. Pontosan, mint otthon, a sósvízű strandon! Ismét egy kis napozás következett, majd újra bementünka vízbe, de kb. 12-kor már letusoltunk és a kijárathoz indultunk. El szerettük volna kerülni ugyanis az egyórai tumultust: 13 és 15 óra között a tóban nem szabad fürödni, ezért sokan el is hagyják a strand területét, hogy ebédelhessenek azalatt.

Már a mi hasunk is jelezte, hogy szívesen venné, ha valamit beletuszkolnánk. Elvetettük az udvarhelyi szendvicsvásárlást, inkább a városon kissé kívül fekvő, Határpatak nevű panzióban ettünk egy-egy finom salátát. Megsúgom, akkora adag volt, hogy bőven jóllaktunk és csupán 7,5 lejt fizettünk érte adagonként. Simán kibírtuk vele 6-ig, a vacsoráig.

Folytatás következik...

2 megjegyzés:

trinity írta...

Klassz kis pihenés lehetett!!!
Megértelek: mikor picik voltak igen nehezen hagytam őket itthon...Sajna mi is rég nem voltunk kettesben...Picit irigykedek:)))

sedith írta...

Trinity, rajta, most már nagyok, szabad az út!;):)
Mi sem voltunk évek óta valahol kettesben. Tavalyelőtt elmentünk két napra, de barátainkkal voltunk. Ilyenben, mint most, még sosem volt részünk.
Utolsó pillanatban amúgyis kérdezte a férjem, hyog nem visszük legalább a Nagyot? Elcsábultam majdnem, de végül mégis úgy döntöttünk, hogy nem. Ennyi jár nekünk is egy évben!:) És attól még ugyanúgy szeretjük Őket!!!:D

2009. július 12., vasárnap

Kicsi, de hmmm...

Bejegyezte: sedith dátum: 15:57
(avagy, egy igazi wellness&spa hétvége)

Pontosan így jellemezhetném röpke kiruccanásunkat. Rövid volt, de velős. Sok mindenben (helyben, élményben) volt részünk, nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat. Persze, mindenki azt szeretné, ha a jó sokáig tartana, nem mondom, hogy megártott volna még vagy 2-3 nap nekünk sem, de mégis... szombaton már mindketten csak hazagondoltunk. Addig is, sokszor a kicsik jártak a fejemben, sokszor odaképzeltem őket magunk mellé, hogy milyen jól szaladgálnának, hintáznának, de aztán szántszándékkal próbáltam másra gondolni. Volt, amikor ment, volt, amikor nem. Azt sem mondom, hogy lelkiismeretfurdallásom volt e hosszú, nélkülük töltött nap miatt, de azért jóleső érzés számomra az, hogy két hét múlva visszamegyünk velük együtt. Nem ugyanarra a szállásra, mert ez a panzió nem igazán ideális családi nyaralásokhoz, de ugyanabba a faluba megyünk.

A kezdet
Körülményesen indult (hát hogyan is lehetett volna másképp?) a tervezgetés. Mint kiderült, ezen az egyedüli szabad hétvégéjén (mármint, hogy nincs zenélni való esküvő) István belement egy félórás fellépésbe a Sárpataki Napokon. Semmi ifogásom nem lett volna ellene, hacsak nem szombaton este 6-tól lett volna. Éppen kettétörte a hétvégét. Ó, csak kicsit voltam mérges!!! Aztán úgy döntöttünk, hogy lejár a „koncert” és mi szépen felkerekedünk. Szobát kerestünk, foglaltunk (egy István által ismert panzióban, Szentegyházán), majd jött a telefonhívás, hogy este 8-ra tették a fellépést. Felejtsd el – csak ennyit mondtam Istvánnak, lemondóan. És bármennyire mérges voltam, mégis be kellett látnom, hogy Férjecském legújabb ötlete, miszerint induljunk pénteken reggel (ha már amúgyis kényszerszabadságosak a péntekek) és szombaton délutánra jöjjünk haza, zseniális. Most már igazán lehetett tervezgetni. István a munkahelyén elkotyogta valakinek, hogy merre készülünk kirándulni, képeket mutatott a helyről a neten, majd az illető lázas szálláskeresgélésbe kezdett a családi nyaralásukhoz. Ennek köszönetően történt, hogy szerdán, autóba ülve, kiruccantak a helyszínre, körülkémkedni. Addigra már lemondtuk mi is a szentegyházi szállásunkat (minek maradjunk a főút mellett, amikor sokkal szebb környezetben is kikapcsolódhatunk?-alapon) és a zeteváraljai Deság Villában (http://www.desagvilla.ro/ ) foglaltunk szobát. Szerdán István ide is elment, hogy megbizonyosodjék róla: nem lesz rossz a választásunk.

A közben eltelt idő...
... tele volt izgalommal. Annyira furcsa és hihetetlen volt, hogy kettesben megyünk el valahová és nemcsak két óráról lesz szó, hogy nagyon féltem és izgultam, nehogy ne legyen belőle semmi. Előzetes tárgyalások alapján megegyeztünk Anival, hogy mindkét Lánykát viszi Idecsre; arra gondoltunk, ha együtt lesznek, mégis könnyebben kezelhetőek, főleg Boróka. Végül majdnem a terv szerint volt minden, azzal a különbséggel, hogy Ani jött hozzánk, nem mentek el.

Az indulás
Pénteken a hajnali szopi után még pakolgattam, próbáltam rendben hagyni itthon a dolgokat, mire a Lányok felkeltek pedig, indulásra készen álltunk. Megpuszilgattuk-ölelgettük őket jó sokszor és jó hosszasan, majd, nem sokkal 8 után felkerekedtünk. Még felmentünk Anyuhoz is, elköszönni, illetve fürdőköpenyt kölcsönkérni :P, és utána már tényleg indultunk. A nap hétágra sütött, már ilyen korán jó meleg volt, gyönyörű napnak ígérkezett.

A délelőtt
Konkrét tervünk a napot illetően nem volt. Du. 6-ra kellett érkezni a villába, akkor volt a vacsora, az addigi időt pedig ki kellett tölteni valahogy. A legeslegelső útitervünket, miszerint Parajdnál eltérünk és a Bucsinon átkelve, ellenkező irányból közelítjük meg Zeteváralját és a víztározót, elvetettük, mert fölöslegesnek tartottuk a sok plusz kilométert csupán azért, hogy erdőn utazzunk végig. Biztos szép lett volna azért a táj, de igazán kimagasló látnivalót nem jegyeznek a térképek, útikönyvek. (Igen, aki sízni tud, annak télen paradicsom a Bucsin-tető!)
Amint róttuk a kilométereket és mindinkább távolodtunk az otthontól, az én „ötlettelen és fantáziátlan” Férjecském egyszercsak brilliáns ötlettel rukkolt elő: menjünk Szovátára és fürödjünk egyet a Medve-tóban! Rögtön helyeseltem, hiszen ennél jobb kezdetet elképzelni sem lehetett, no meg, pironkodva jegyeztem meg neki: amúgysem fürödtem még a Medve-tóban.( http://www.kihagy6atlan.hu/temak/termeszeticsoda/medvetoszovata/ )



A képet innen vettem. Mi nem fényképeztünk, mert a gépet nem vittük be magunkkal a strandra, utána pedig már nem találtunk parkolóhelyet a tó közelében.

Parkolás után rögtön a bejárathoz indultunk, ahol hatalmas tömeg várakozott, illetve nyomult előre: éppen akkor nyitották meg a kapukat. Még véletlenül is épp jókor érkeztünk. Jegyeket váltottunk, majd bent letelepedtünk. Kicsit napoztunk, majd bementünk a vízbe egy félórácskányit. A víz nagyon jó volt; a parkolós fiú beszólása kissé elriasztott, azt hittem, vészesen hideg lesz majd, de kellemesen csalódtam; sóssága révén pedig nagyon jól lehetett lubickolni benne: fenntartott a felszínen. Pontosan, mint otthon, a sósvízű strandon! Ismét egy kis napozás következett, majd újra bementünka vízbe, de kb. 12-kor már letusoltunk és a kijárathoz indultunk. El szerettük volna kerülni ugyanis az egyórai tumultust: 13 és 15 óra között a tóban nem szabad fürödni, ezért sokan el is hagyják a strand területét, hogy ebédelhessenek azalatt.

Már a mi hasunk is jelezte, hogy szívesen venné, ha valamit beletuszkolnánk. Elvetettük az udvarhelyi szendvicsvásárlást, inkább a városon kissé kívül fekvő, Határpatak nevű panzióban ettünk egy-egy finom salátát. Megsúgom, akkora adag volt, hogy bőven jóllaktunk és csupán 7,5 lejt fizettünk érte adagonként. Simán kibírtuk vele 6-ig, a vacsoráig.

Folytatás következik...

2 megjegyzés on "Kicsi, de hmmm..."

trinity on 2009. július 12. 21:00 írta...

Klassz kis pihenés lehetett!!!
Megértelek: mikor picik voltak igen nehezen hagytam őket itthon...Sajna mi is rég nem voltunk kettesben...Picit irigykedek:)))

sedith on 2009. július 13. 14:24 írta...

Trinity, rajta, most már nagyok, szabad az út!;):)
Mi sem voltunk évek óta valahol kettesben. Tavalyelőtt elmentünk két napra, de barátainkkal voltunk. Ilyenben, mint most, még sosem volt részünk.
Utolsó pillanatban amúgyis kérdezte a férjem, hyog nem visszük legalább a Nagyot? Elcsábultam majdnem, de végül mégis úgy döntöttünk, hogy nem. Ennyi jár nekünk is egy évben!:) És attól még ugyanúgy szeretjük Őket!!!:D

Related Posts with Thumbnails