„Csóré” gulyás

Mi húsevők vagyunk. Szeretjük a húst és ezt nem is titkolom, nem is szégyellem bevallani. De nem eszünk minden nap, el sem tudnám képzelni, hogy naponta egy vagy neadjisten két étkezés is, rendszeresen húsos legyen. Nincs is igény rá. Igaz, sok mindenben meg van kötve a kezem, mert Férjecském nem szívesen eszi (de ha az van, azért megeszi) a rizses, tésztás vagy káposztás ételeket, és már említettem, nem eszi meg egyáltalán a zöldbabot. De a szemeset minden nap adhatnám neki! És ettől függetlenül, eléggé széles a paletta, amiből válogathatok, úgyhogy nem is tartom őt válogatósnak. Sőt, a legtöbb férfitól eltérően ő nagyon szereti a salátákat, a könnyű ételeket, amik főleg most, nyár idején nagyon sokat jelentenek. És nem mellesleg a fantáziámszülte próbálkozásaimat is rendszerint jól fogadja, bár sokszor tartok attól, hogy mit fog szólni egy-egy hozzávalóhoz, netán párosításhoz. De ő olyan: a klasszikus étel legyen klasszikus ízű mindig, aztán azonkívül csináljak, amit akarok, ha ízlik megeszi, ha nem, hát nem.

No, de lassan teljesen elkanyarodok az eredeti célomtól. Szóval arról volt szó, hogy nem eszünk minden nap húst. Éppen ezért, amikor időm vagy ötletem sincs, vagy éppen túl sok hozzávalóm sem (főleg Pénzedike előtt) valamilyen flancos ételhez, előveszem a jó öreg Jolly Joker- ételünket, a gulyást. Nem tartom fenn azt a jogot, hogy eredetinek nevezzem, amit főzök, de mi így szoktuk és így szoktuk meg. Tehát igazából úgy kellene, hogy valamilyen húsból pörköltet készítek és abba menne a krumpli. No, én így csak akkor főzöm, ha sokan eszünk belőle, azaz nemcsak a szűk család lesz jelen az asztalnál. Máskor csak kolbásszal készül. De legtöbbször „csórén”, azaz meztelenül, üresen készítem. És senki sem berzenkedik ellene. Igaz, általában feldobom az ízét egy kis finom házi szalonnával, de az sem baj, ha nem teszek bele. És így tényleg félóra alatt megvan az ebéd krumplihámozással együtt. :)



Elkészítés:
A krumplikat meghámozom, nagyságtól függően 2-3-at fejenként. Meghámozok még 1-2 hagymát is, amit aztán apróra vágok, és ha szalonnát is használok, akkor kb. félcentis csíkokra vágom. Az edénybe öntök két ek-nyi olajat (csak azért, hogy a szalonnazsír meg ne égjen), majd ezen kiolvasztom a szalonnacsíkokat. Jön bele az aprított hagyma, amit üvegesre párolok a zsiradékon. Azután megszórom egy tk. pirospaprikával, elkeverem és fel is öntöm egy pohárnyi vízzel. Hagyom felforrni, ezelatt feldarabolom a krumplit. Általában négybe, majd kockákra vágom, de nem igyekszem arra, hogy egyformák legyenek, éppen azt szertjük, ha egy része elfő és a szaftja jó sűrű lesz. (Legalábbis Férjecském így szereti, én megeszem a levesesebbet is.:)) A krumplit beleteszem a pörköltalapba, mesózom valamennyire, borssal szórom meg, összekeverem, míg a paprikás szaft bevonja a krumplikockákat, végül pedig felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Ha valaki nem szereti túl sűrűn, többet is tehet, de ezt célszerűbb a végén igazítani szerintem. Fedő nélkül 20-25 perc alatt megfőzöm. Legvégül szoktam beleönteni 1 dl-nyi paradicsomlevet vagy 1-2 ek. paradicsompürét, újraforralom és már kész is. Ha kell, még sózom. Esetleg meg lehet szórni valami zölddel, de én nem szoktam.

Nagyobbikom imádja kihalászni belőle a szalonnadarabokat, mindig örül, ha ilyet készítek. Férjecskémet sem kell noszogatni az evésre!

Hogy éppen mennyibe kerül, nem tudnám megmondani, attól függ, hány embernek kell ennie belőle, azaz, hogy mennyi krumpli szükséges hozzá. Mert a krumplin kívül 1-2 hagyma már nem kerül sokba, és a só-bors pláne nem. És ha nincs házi paradicsomlé vagy szalonna (mint nekem) akkor sem vészes, hiszen egy kis paradicsompüré és 10 dkg szalonna nem is olyan drága. Szóval, akárhogyis, így elkészítve, ez az étel a minimális kiadású fogások közé tartozik.