2012. május 10., csütörtök

Paradicsomos, olajbogyós gomba

És ezzel szinte a teljes "receptet" elmondtam. Mert a fenti három alapanyagon kívül már csak 1 csokor petrezselyemzöld került bele, illetve só meg bors. Az én gyors ebédem volt, talán még 10 perc sem kellett neki. Na jó, a gomba mosásával, lehet, hogy igen. S bár a neve nem tudom, hogy mi lehetne, azért nekem nagyon-nagyon ízlett. Nem szeretném elfelejteni.



Gombás mineknevezzelek

Hozzávalók: 20-25 dkg aprószemű csiperkegomba, 4-5 koktélparadicsom, 2 maréknyi fekete olajbogyó, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, 2-3 evőkanál olaj.

Elkészítése: A gombát megmossuk, majd hagyjuk lecsepegni. Az olajat felforrósítjuk, rádobjuk a gombát, és rázogatva pirítani kezdjük. Néhány perc után, amikor a gomba már kezd összeesni, üvegesedni, mellédobjuk a paradicsomot meg az olajbogyót is, enyhén megsózzuk, bőven megborsozzuk, és még néhány percig együtt pároljuk. Amikor a paradicsomok héja is megrepedt, az egészet megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, egyet-kettőt kavarunk rajta, és félrevesszük a lángról. Lefedjük, és 1-2 percig hagyjuk úgy, majd tálalhatjuk is.

9 megjegyzés:

Alíz írta...

Nagyon aranyosak a lányaid a címlapon. :)

Alíz írta...

Fejlécet akartam írni, csak címlap jár az eszembe. Szóval nagyon aranyosak és szépek a lányaid a fejlécfotókon. :)

sedith írta...

Alíz, köszönöm!:) Megértettem így is, úgy is.:)
A képek tavalyiak, de már idén is megkezdtük a grillszezont, úgyhogy azért aktualizáltam: :)

Katalin írta...

Én csak most vettem észre az "új" lánykáidat, nagyon aranyosak, látszik rajtuk, hogy nagyon finomat esznek :)
A gombád is nagyon guszta lett.

krinsz írta...

Nagyon jó ez a gombás minek nevezzelek:) A lányok édesek:)

Aleda írta...

Guszta a salátád. A kis csajok meg zabálni valóak :)

4Gyerek írta...

valaki lát még mást is mint olajbogyót a tányéron?
már csak azért, mert a többit megettem. bogyókat meghagytam.

Kati írta...

Akár gombás - paradicsomos saláta is lehetne, és tényleg nagyon aranyosak a kislányaid:) Bárcsak minden gyerek ilyen jóízűen enne:)

sedith írta...

Köszönöm szépen mindenkinek!:)

2012. május 10., csütörtök

Paradicsomos, olajbogyós gomba

Bejegyezte: sedith dátum: 6:15
És ezzel szinte a teljes "receptet" elmondtam. Mert a fenti három alapanyagon kívül már csak 1 csokor petrezselyemzöld került bele, illetve só meg bors. Az én gyors ebédem volt, talán még 10 perc sem kellett neki. Na jó, a gomba mosásával, lehet, hogy igen. S bár a neve nem tudom, hogy mi lehetne, azért nekem nagyon-nagyon ízlett. Nem szeretném elfelejteni.



Gombás mineknevezzelek

Hozzávalók: 20-25 dkg aprószemű csiperkegomba, 4-5 koktélparadicsom, 2 maréknyi fekete olajbogyó, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, 2-3 evőkanál olaj.

Elkészítése: A gombát megmossuk, majd hagyjuk lecsepegni. Az olajat felforrósítjuk, rádobjuk a gombát, és rázogatva pirítani kezdjük. Néhány perc után, amikor a gomba már kezd összeesni, üvegesedni, mellédobjuk a paradicsomot meg az olajbogyót is, enyhén megsózzuk, bőven megborsozzuk, és még néhány percig együtt pároljuk. Amikor a paradicsomok héja is megrepedt, az egészet megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, egyet-kettőt kavarunk rajta, és félrevesszük a lángról. Lefedjük, és 1-2 percig hagyjuk úgy, majd tálalhatjuk is.

9 megjegyzés on "Paradicsomos, olajbogyós gomba"

Alíz on 2012. május 10. 6:30 írta...

Nagyon aranyosak a lányaid a címlapon. :)

Alíz on 2012. május 10. 6:31 írta...

Fejlécet akartam írni, csak címlap jár az eszembe. Szóval nagyon aranyosak és szépek a lányaid a fejlécfotókon. :)

sedith on 2012. május 10. 6:33 írta...

Alíz, köszönöm!:) Megértettem így is, úgy is.:)
A képek tavalyiak, de már idén is megkezdtük a grillszezont, úgyhogy azért aktualizáltam: :)

Katalin on 2012. május 10. 9:16 írta...

Én csak most vettem észre az "új" lánykáidat, nagyon aranyosak, látszik rajtuk, hogy nagyon finomat esznek :)
A gombád is nagyon guszta lett.

krinsz on 2012. május 10. 9:44 írta...

Nagyon jó ez a gombás minek nevezzelek:) A lányok édesek:)

Aleda on 2012. május 10. 11:19 írta...

Guszta a salátád. A kis csajok meg zabálni valóak :)

4Gyerek on 2012. május 10. 11:48 írta...

valaki lát még mást is mint olajbogyót a tányéron?
már csak azért, mert a többit megettem. bogyókat meghagytam.

Kati on 2012. május 10. 17:34 írta...

Akár gombás - paradicsomos saláta is lehetne, és tényleg nagyon aranyosak a kislányaid:) Bárcsak minden gyerek ilyen jóízűen enne:)

sedith on 2012. május 11. 6:23 írta...

Köszönöm szépen mindenkinek!:)

Related Posts with Thumbnails