2010. január 6., szerda

Mit hozott az angyal?

Egy ideje már kihagytuk a karácsonyi szokáskörből a felnőttek közötti ajándékozást. Legtöbbünk egyezséget kötött, hogy nem ajándékozunk, mindezt, természetesen az anyagiakra való tekintettel. Ettől függetlenül én összeállítottam a mézeskalácsból, sakk- és spirálkekszből, illetve aszalt gyümölcsös szaloncukorból álló kis csomagocskáimat!
No, de Anyuék mégiscsak meg szerettek volna ajándékozni mindannyiunkat, mondván, hogy most még megtehetik. Így aztán nálam is járt az angyalka. És természetesen, valami olyasmit hozott, aminek a konyhában veszem hasznát, sőt, már jócskán hasznukat vettem, ugyanis még az ünnepek előtt hozzám kerültek.:) Nem hatalmas dolgok, de olyasmik, amik már nagyon hiányoztak a konyhámból.

Az első egy daráló. Nekem főleg a cukornak kellett, illetve fűszerek számára. Mindig "vagyonokat" adtam a készen vett porcukorra, ezért - gondolom - ésszerű befektetés volt ez a kis elektromos daráló.

A másik nagyon nagy hiánycikkem a konyhai mérleg volt. Volt nekem egy nagyon jó, de azt vissza kellett adnom anyósomnak, mert anno azért kaptam, hogy a rá illeszthető hálós izé segítségével a kislányomat mérhessem rajta. Helyette "kárpótolt" egy másikkal, de az úgy mért, ahogy neki jólesett. Így aztán kellett egy valóban jó. Ezt választottam:

Nagyon elégedett vagyok vele, külön jó pont, hogy van nullázója, de az is jó, hogy magától kikapcsol egy idő után, illetve többféle mértékegységben is megmutatja a mennyiségeket. Ennél többet nem is kell tudnia egy konyhamérlegnek, szerintem, úgyhogy én mindenesetre, nagyon hálás vagyok az anygalkának értük. Köszönöm szépen. :)

A képeket a termékek hivatalos honlapjain találtam, de már régebb elmentettem őket így most a forrást nem tudom megjelölni.

10 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Valahányszor a darálókat nézegetem, a férjem mindig "megvetően" nyilatkozik, márminthogy minek az?
A mérleg is nagyon jó. Nekem egy lehyjtható falraszerelt digitális van, ilyeneket tud, mint ez, már meg se tudnék lenni nélküle.

sedith írta...

Wise LAdy, nekem bizony tényleg gond volt ez a porcukor-mese, mert cukrom mindig kilószámra van itthon, a porcukor meg kb. négy ötzörös áron van. VAgy pl ezzel kitűnően megoldottam a durvára őrölt bors-kömény keveréket a karajhoz, karácsonykor.

Tudtam, hogy neked falra akasztható, lenyitható mérleged van, egyszer írtad. Én is láttam olyat, de egyelőre nem lett volna alkalmas nekem egy olyan, különböző okok miatt. :)

dortimcsi írta...

Szerintem nekem is ilyen mérlegem van...már ha egy Hauser a kicsike:D
Én is nagyon szeretem. Lassan másfél éve használom, csak a betűk koptak meg egy kicsit...:)

Tündi Daika írta...

Ez nagyon jó mérleg, nekem is hasonló van, ami hasonlókat tud, a digitális részét meg nem is tudnám nélkülözni, mert ugy-e nem mindegy ha az ember asszonya 200g cukrot vagy 208 g cukrot tesz a sütibe? Használd egészséggel őket, hasznos kis dolgok a konyhában:)

Kiskukta írta...

Használd egészséggel! A digi mérleg tényleg nagyon jó, már én sem cserélném le hagyományosra, daráló meg kell a házhoz, szóval jó kis ajándékokat kaptál!

Natimi írta...

Nagyon szép kis hasznos ajándékokat kaptál:)Én anyukámnak ajándékoztam digi mérleget most karácsonyra.Mert az övé is úgy mért,ahogy éppen kedve volt:))

Nem régiben vettem én is magamnak darálót,mert csak konyhai robotomon volt,de az a hely szűke miatt a kamrám polcát díszíti.Igy sosem volt kéznél!

Jó dolgok,kellene,pláne egy ilyen szuper konyhatündérnek,mint te!!:))

Puszillak,

Timi

Ági írta...

Bizony, egyetértek Timivel, ezek a konyhafelszerelések neked járnak!!! Te nem dísznek használod őket, nem teszed a polc tetejére, hanem varázsolsz velük!!
Ágnes

ui. Anyukámnak én is digi mérleget vettem, akárcsak Timi,-úgy látszik ez most nagyon népszerű ajándék volt..

sedith írta...

Dortimcsi, Tündi, előszöris üdvözöllek titeket a blogomon.:)
Dortimcsi, igen, Hauser, és nem is volt drága.

Tündi, én nem vagyok az a típus, aki fennakad holmi méreg hiányán:D, mert mindig megoldom valahogy, de ez nagyon szuper. És tényleg nem mindegy, hogy 200 vagy 208.:)

Kiskukta, Timi, Ágnes, valóban nagyon örülök nekik.:)

Timi és Ágnes, mi is vettünk már ajándékba valakinek egy ilyen mérleget, de többet nem írhatok róla, mert az illető is olvassa a blogot és nehogy szemet szúrjon a dolog előre. :)

Jutka írta...

Szia
aranyosak a gyerekek..kissé irigykedem is :)
Képzeld a csörögét én is csak most sütöttem először, mikor Alíz felkért, hogy küldjem a fánkrecepteket, akkor döntöttem el, hogy ezt is megsütöm. Mivel nem vagyok csörögerajongó, így mindig halogattam, nagyon jó lett :)

szepyke írta...

Daráló kell és kész! Használd őket egészséggel!:)

Related Posts with Thumbnails