És amikor azon gondolkodtam, hogyan készítsem el, eszembe jutottak a "csirkenyalókák", amiket Évánál láttam, vagy ahogy ő írta a gombócosított csirkeszárnyak. Már el is dőlt, hogy hogyan készítem el, tehát a repülőszerveket, csupán arra nem gondoltam, hogy lesz bizony munkám vele. No, de sebaj, a végére már tényleg teljesen belejöttem, úgyhogy hármat-négyet gombócoltam belőlük percenként! Azért amíg rájöttem a dolgok abszolút nyitjára, megnéztem vagy háromszor e videó elejét!:)
Sajnos, pont a "nyalókákról" nem készült fotó, csupán a szárnyak másik feléről, de bizton állítom, hogy nem szabad sajnálni azt a kis plusz munkát a gombócosítástól, mert sokkal elegánsabban, jóízűbben lehet így elfogyasztani a húst.
Csirkenyalókák
Hozzávalók: tetszőleges mennyiségű csirkeszárny, azért legyen min. 3 db személyenként, só, bors, liszt, bő olaj
Elkészítése: A csirkeszárnyakat megtisztítjuk, megmossuk, kissé megszárítgatjuk, majd a külső csontos részét levágjuk. (Ezeket felhasználhatjuk húsalaplé vagy bármilyen leves készítéséhez.) Ezután a két megmaradt résszel úgy járunk el, ahogyan a fenti videó első perceiben bemutatják. A művelet során egy-egy csirkeszárnyból két darab lesz: egyik lesz a "csirkenyalóka", azaz a szárny középső része, amelyből a vékonyabbik csontot eltávolítottuk, a húst pedig egyik végébe "gyűjtöttük", a másik része pedig a test felőli, húsosabb, vastagabb rész lesz, amit szintén lehet gombócosítani, de sokkal nagyobb munka. Azzal csupán annyit kell csinálni, hogy egy.két helyen, ahol a legvastagabb, a csont mellett átszúrjuk. Ezután a húsokat megszórjuk sóval és borssal és félretesszük. Legjobb, ha legalább 5-6 órán át pácolódtak, de egy egész éjszaka sem árt meg nekik!:)
Elkészítés előtt egy kisebb méretű, magasabb falú edényben olajat forrósítunk, a csirkeszárnyakat lisztbe forgatjuk, és a forró olajban szép piros-ropogósra sütjük. A nyalókáknak bőven elég 5 percnyi sütés, a szárnyak vastagabb részeit mérettől függően 10-12 percig kell sütni. Körettel is lehet tálalni, de - mint nálam - svédasztalon is igazi kuriózum lehet. Természetesen, melegen, hidegen egyaránt finom.
KT - 2015/8
3 megjegyzés:
Én nem vagyok oda a csirkeszárnyért, bár az ízét szeretem, de amit Te készítettél, az látványnak is szép.
Hát igen! Ezek a nyalókák... Szívesen elnyalakodnék.
Aha. Most már értem miről is lehetett (volna) szó.
Örülök, hogy bejött, azért a videót én sem egyszer néztem meg.
És tetszik a repülőszerves megnevezés.
Azt hiszem miután elfogy az a temérdek kakas comb amit Oldalborda betározott, majd jöhetnek újból a szárnyak.
Megjegyzés küldése