2013. augusztus 28., szerda

Aszalt paradicsomos rókagombamártás

Gyors vacsorának készült két személyre. Aszalt paradicsommal dobtam fel, nagyon finom lett.

Aszalt paradicsomos rókagombamártás

Hozzávalók 2 személyre: kb. 30 dkg rókagomba, 1 hagyma, 5 db fél aszalt paradicsom, 5 evőkanál olaj, 1 csapott teáskanál pirospaprika, 2 csapott evőkanál liszt, 2 dl tej vagy tejszín, 1 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors; a tálaláshoz: 20-25 dkg spagetti.

Elkészítése: A hagymát finomra aprítjuk, és megdinszteljük az olajon. Rászórjuk a pirospaprikát, fölöntjük kevés vízzel, majd zsírjára pirítjuk. Rádobjuk a felaprított gombát, és a kis kockákra vágott aszalt paradicsomot, megsózzuk, és gyakran kavargatva pároljuk addig, amíg a leve el nem fő. Ha úgy tűnik, hogy a gomba még nem főtt meg, akkor, öntünk kevés vizet rá, és addig főzzük tovább, amíg teljesen meg nem puhul. Ekkor zsírjára pirítjuk, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és felöntjük a tejjel/tejszínnel. Belekeverjük a tejfölt is, majd vízzel hígítjuk tovább, ha szükséges, és jól kiforraljuk. Utánasózunk, borssal és aprított petrezselyemzölddel ízesítjük, végül a kifőzött spagettivel tálaljuk.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Na most mond meg, honnan szedjek én rókagombát?:) Imádom, bármiben, így is:)
A nyáron ettem egy ismerősnél rókagombás pitét, azóta vágyom elkészíteni, de honnan rókagomba?

sedith írta...

Hát, Kati, szedni kell. :) Én pl. ezt az egyet felismerem, és le is merem szedni, de most éppen véletlenül a Kauflandban találtam. Ritkán, de szokott lenni. Illetve ugyanott lehet szárítottat is venni, bár a vargányával ellentétben ez nem lesz valami élvezetes így az ételben.
Vagy esetleg Kornd és Parajd tájékán lehet venni az utcai árusoktól, csak azok olyan árat kérnek, hogy ihaj...

Related Posts with Thumbnails