2015. december 6., vasárnap

Hájszélyes

Talán furcsa az elnevezés, és azt hiszem, helyesírási szempontból teljesen helytelen is, hiszen a "hájszélyes" abból a húsdarabból készül, ami a sertés hájának szélén helyezkedik el, tehát inkább hájszél lenne helyesen, de a mi vidékünkön - Felső-Marosmente - illetve a közeli Nyárádmentén is hasonlóképpen nevezik. A hájszél, vagyis a hájszélyes alapanyaga egy kb. 60 cm hosszú húsdarab, ami - mint írtam - a háj szélénél "terem", amolyan lebenyszerű, vékony, lapos valami, és hártya veszi körül. Nos, ezt a húsdarabot  - különféle egyebekkel együtt - mifelénk beletöltik egy jól megtisztísztított vastagbéldarabba, majd frissen vagy füstölve használják fel. Katiéknál, a Nyárádmentén szintén készítenek hájszélyest, de egy kicsit másképpen. Ha kíváncsiak vagytok, megnézhetitek AZT is. Tavaly készítettünk ilyet Édesanyáméknál, még akkor fényképeztem. Az idei húsdarabom még megvan, nem készítettük meg, mert nem tisztítottunk vastagbelet, alkalomadtán veszek majd valamit, és abba betöltöm. :)

Hájszélyes

Hozzávalók 2 darabhoz: 1 nagyobb hájszélhús, 2 darab konyhakész simább vastagbél, rizs, 2-3 hagyma, szitált morzsolt csombor, só, bors.

Elkészítése: A hájszélhúst  hosszában kettévágjuk (ha kisebb disznótól van, egészben hagyjuk), és tálba tesszük. Hozzáadjuk a rizst - kb. annyit, amennyi jócskán rátapad a húsra, és még egy kevés, ami mellette marad -, az apróra vágott hagymát, megsózzuk-borsozzuk, illetve bőven megszórjuk morzsolt, átszitált csomborral. Kissé sósabbra kell hagyni, mert a hús és a rizs is vesz még fel a sósságából. A vastagbelet kifordítjuk, vagyis úgy, hoyg az eredeti belső fele kívül legyen, és egy fakanál segítségével (vagy aki tudja, kézzel) a húst beletömködjük. A leeső rizsből is néha teszünk egy-egy keveset még bele. A két végét megkötjük, majd tetszés szerint felfüstöljük, vagy frissen lefagysztjuk a későbbi felhasználásig. Fél évnél tovább nem javasolt mélyhűtőben sem tartani, mert megavasodik.

Megjegyzés: A hájszélyest töltött káposzta közé is be lehet főzni, de nagyon finom leves is főzhető belőle, a hájszélyleves, amit hagyományosan tormával ízesítünk. A következő receptek egyike lesz....

ADV&KAR - 2016

1 megjegyzés:

Katalin írta...

Érdekes ételféleség, még nem halottam róla :-) De finom lehet, főleg a káposztában!
Nálunk ez nem volt divat :-) Pedig gyerekkoromban nálunk is volt disznóvágás, minden évben. Nagyon szerettem, szép élmények voltak. Csak sajnos egyre kevesebben vagyunk a családból, akik akkor részt vettünk rajtuk...

Related Posts with Thumbnails