2015. december 10., csütörtök

Vegyes rakottas lecsós pörkölttel

Eddig szinte sosem raktam el télire lecsót, de idén annyi paprikánk és paradicsomunk lett, hogy a végén már-már azt sem tudtuk Anyuval, hogy mit is csináljunk belőle. Mert persze, meg kell becsülni, ami van, hiszen jövőben nem biztos, hogy ilyen bő lesz a termés, tehát "elprédálni" semmiképpen sem akartuk. Így aztán a paprikát szépen elosztottuk, és én is, Anyu (ti. anyósom) is tettünk el ilyen-olyan dolgokat. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a paprikát Anyu csak simán ledinszteli olajban, és semmi mást nem tesz hozzá. A paradicsom - jó sok - már kifőzve volt (hiszen már október közepe-vége volt, mire az összes paprika lekerült a kertből), a hagymát meg, azt mondtuk, frissen tesszük az ételhez. Így kevesebb üveg is kell, és kevesebb helyet is foglal, ami mindkettőnknél fontos szempot a kamrák méreténél fogva. Én viszont, még paprikaszezon elején tettem el egy natúr lecsószerűséget, amihez a hagymát, a paprikát és a paradicsomot (főleg koktélparadicsom, mert abból is rengeteg termett, és elég korán kezdte) összevágtam, megsóztam, megkevertem, üvegekbe tettem, és csak egyszerűen kidunsztoltam. Nos, ilyen keverékből készült ez az étel, vagyis egy enyém-féle lecsóból, és egy fél üvegnyi Anyu-féle dinsztelt paprikából. A receptben azért írtam két üveget összesen, mert a csak paprika ledinsztelve nagyon tömény ízű, többet nem tehettem belőle egy fél üvegnél, de ha hagymával-paradicsommal készült volna, kb. 1 üvegnyit tett volna ki. de ki-ki készítheti a saját módján eltett lecsóval. :) 

Vegyes rakottas lecsós pörkölttel

Hozzávalók 4-5 személyre a pörkölthöz: 3 hagyma, 2 kis üveg lecsóalap, 1,2 kg borjúhús, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb zeller vagy 2 zellerszár, 2 tojás, 1-1 teáskanál köménymag és morzsolt majoránna, 2 babérlevél, só, bors, olaj; a rizses réteghez: 20 dkg rizs, só, ½ teáskanál bors, 2 tojás, olaj; a krumplis réteghez: 1 kg krumpli, 1 dl tej, 1 evőkanál vaj, 1 tojás, só; továbbá: 15 dkg sajt, kevés vaj, zsemlemorzsa.

Elkészítése: A pörkölthöz a hagymát csíkokra vágjuk, és megdnszteljük kevés forró olajon. Hozzáadjuk a lecsóalapot és összeforraljuk. Beletesszük a falatnyi darabokra vágott húst, a felkockázott zöldségeket meg a fűszereket, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi kb. 1 ujjnyival ellepi, és közepes lángon, lefedve puhára főzzük. Kuktában is végezhetjük. A rizst kevés olajon fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük két és félszeres mennyiségű forró vízzel, megsózzuk, megborsozzuk, és kis lángon, keverés nélkül puhára főzzük. Miután langyosra hűlt, belekeverjük a  tojást. A krumplit meghámozzuk, sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, és a tejjel meg a vajjal együtt habos pürévé dolgozzuk. Végül ebbe is belekeverjük a tojást. Miután a pörkölt elkészült, fedő nélkül jól zsírjára sütjük, hagyjuk hűlni egy keveset, majd szintén beledolgozzuk a tojást. Hőálló edényt kikenünk vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával, majd elsimítjuk benne a rizst, rákenjük a pörköltet, és befedjük a krumplipürével. A tetejét megszórjuk reszelt sajttal, és forró (kb. 200 fok) sütőben 20-25 perc alatt összesütjük, vagy míg a teteje aranybarnára nem sül. 

Megjegyzés: Ha véletlenül akad levesben főtt zöldségünk, és nem tudjuk, mit kezdjünk vele, éppen beletehetjük ebbe a pörköltbe. Természetesen, a főtt zöldséget csak a végén adjuk hozzá, éppen összerotyogtatjuk vele. 

Előre is elkészíthetjük. Összerakjuk, majd mielőtt ennénk, betoljuk a sütőbe. Vagy előre megsütjük, hagyjuk kihűlni - így szépen lehet szeletelni - majd tálaláskor fölmelegítjük. 

KT - 2016/1

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails