2018. szeptember 27., csütörtök

Mustban párolt sertéstarja káposztával

Itt a szüreti főétel is! :) 

Mustban párolt sertéstarja káposztával 

Hozzávalók (4 személyre): 80 dkg csont nélküli sertéstarja, só, bors, pirospaprika, fokhagymapor, liszt, zsiradék, 3 hagyma, 5 dl must;
a körethez: 1 kis fej fehér káposzta, só;
továbbá: 2 csapott evőkanál étkezési keményítő, petrezselyemzöld.

Elkészítése:  A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megszórjuk a só, bors, pirospaprika és fokhagymapor keverékével, majd lisztbe forgatjuk, és felforrósított zsiradékon mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk. A szeleteket hőálló edénybe fektetjük, eloszlatjuk rajta a nagyobb darabokra vágott hagymát, aláöntjük a mustot, illetve ha szükséges, kevés vizet is, és lefedve, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megpároljuk. Ha szükséges, többet hagyjuk. Miután a hús megpuhult, a hőt 220 fokra emelve, fedő nélkül 5-10 perc alatt kissé rápirítunk. A húst kiszedjük és melegen tartjuk. A visszamaradt pecsenyelevet átszűrjük egy kisebb edénybe, a keményítőt elkeverjük kevés hideg vízzel, majd a pecsenyeléhez öntjük. Ha szükséges hígítjuk, majd jól kiforraljuk. Sóval, borssal, esetleg citromlével utánaízesítünk. A káposztát félbe, majd cikkekre vágjuk, és sós vízben roppanós-puhára főzzük. Szűrőkanállal kiszedjük, hagyjuk kissé lecsepegni, majd mártással meglocsolva, petrezselyemzölddel megszórva a tarjaszeletekkel kínáljuk.

KAL - 2019.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails