2019. október 21., hétfő

Fordított almatorta

11 éves lett a blogom, 2008. október 19-én indítottam útjára. Akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen kitartó leszek, de ma már tudom, hogy nem is történhetett volna másképp. :) Szerettem minden egyes napját ennek a 11 évnek, sok-sok örömpercet szerzett számomra a blogolás, új ismerősökre, barátokra leltem, és nem utolsó sorban ennek köszönhetem, hoyg már lassan 10 éva az Erdélyi Konyha folyóirat munkatársa is vagyok. Köszönöm minden kedves olvasómnak a rám szánt időt, és örülök, ha sikerélményetek van a konyhában egy-egy receptemnek köszönhetően. :) Az ünnepi alkalmat tortával kell megünnepelni... ;) :) 

Fordított almatorta

Hozzávalók 26 cm-es formához: 5 alma (9 fél alma), 9 teáskanál cukormentes áfonyalekvár, 9 darabka dióbél, 5 evőkanál xilit (nyírfacukor), 1 evőkanál barna kókuszcukor, 2 dkg vaj;
a piskótához: 5 tojás, 3 evőkanál xilit, 1 tasak vaníliás xilit, 5 evőkanál kókuszliszt, 2 csapott evőkanál pudingpor vagy keményítő, ½ teáskanál sütőpor, 2 evőkanál víz, 5 evőkanál olaj, 1 csipet só;
a tetejére: ½ alma, 2 dl kókusztejszín, mentalevelek.

Elkészítése: A xilitet és a kókuszcukrot egy kisebb edényben világosra karamellizáljuk, majd átöntjük a hideg sütőformába, és szétfolyatjuk úgy, hogy a forma oldalának feléig jusson. Ezután a sütőforma oldalát megkenjük vajjal ott, ahová a karamell nem ért el. Az almát meghámozzuk, kettévágjuk, magházát kiszedjük, belehelyezünk 1-1 szem diót, illetve 1-1 teáskanál áfonyalekvárt, majd kerek oldalukkal lefele belehelyezzük a sütőformába, a karamellre. 175 fokos sütőbe toljuk addig, amíg elkészítjük a piskótát. A piskótához kemény habot verünk a tojásfehérjéből, a sóból, a xilitből, a vaníliás xilitből és a vízből, majd hozzáadjuk az olajjal elkevert tojássárgáját, illetve beleforgatjuk a sütőporral és a keményítővel elkevert kókuszlisztet. A masszát kanalanként a sütőformába adagoljuk úgy, hogy az almák közé jól befolyjon, majd a tetején szépen elsimítjuk. Visszatoljuk a 175 fokos sütőbe, kb. 30 percig sütjük, majd a hőt 150 fokra csökkentve további 15 percig sütjük, vagy amjg a piskóta a közepén is jól ki nem sül. Néhány percig a formában hagyjuk hűlni, majd kiborítjuk. Miután kihűlt, natúr kókusztejszínhabbal és mentalevelekkel díszítjük. A megmaradt fél almából almahattyút is készíthetünk.

Megjegyzés: Mivel a xilit nem barnul karamellizálódáskor, és szeretnénk elérni a karamell természetes színét, ajánlatos egy pici barna kókuszcukrot használni. Ha nem zavar, hogy fehér marad, helyette is lehet xilitet használni.

FITT/2019.TÉL

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Sok szeretettel gratulálok a 11 évhez, az Erdélyi Konyhában való munkádhoz, a sok finomsághoz, amit az évek folyamán készítettél, készítesz! Nagyon szeretem nézni a blogodat, és az újságban is olvasni a receptjeidet, írásaidat 😊

sedith írta...

Katalin, nagyon szépen köszönöm kedves soraidat! :)

Ani írta...

Csodálom a munkabírásodat, a kreativitásodat, a sokszínű receptvilágot, melyet felépítettél. 11 éve tudsz újat, érdekeset nyújtani. Gratulálok. További örömteli blogolást kívánok.

sedith írta...

Ani, drága, köszönöm szépen az igazából meg sem érdemelt dicséretet, hiszen te is tudod, nem is olyan nehéz újat kihozni, ha vannak alapok és ... alapanyagok. :) Üdv neked, Edith

Related Posts with Thumbnails