2009. november 5., csütörtök

Prézlis és sajtmártásos karfiol

A két étel nem egyszerre készült, sőt, legalább három hónap különbséggel, de gondoltam egy kalap alá veszem őket.

Prézlis karfiol

Ez az egyik legklasszikusabb karfiolból készített étel errefelé, sokan nem is szoktak vagy nem is tudnak mást főzni belőle. Azért becsületükre legyen, hogy egy nagyon könnyű, nagyon ízletes és meglehetősen gyors és egészséges étel.

Hozzávalók (2-3 személyre): 1 fej karfiol, só, olaj, 3-4 ek. zsemlemorzsa, 2 dl tejföl

Elkészítés: A karfiolt sós vízben puhára pároljuk, de vigyázzunk, hogy ne főjön szét, inkább kicsit roppanós maradjon. Amióta megvan a párolóm karfiolhoz, brokkolihoz mindig azt használom, így nagyon szépen meg lehet őket párolni, anélkül, hogy szétfőnének, illetve szétmorzsolódnának. Amíg puhul a karfiol, kevés olajon aranybarnára pirítjuk a zsemlemorzsát. Amikor kész a karfiol (ha vízben főtt, leszűrjük)a rózsák felét beletesszük egy tűzálló tálba, esetleg még sózzuk egy keveset, rászórjuk a pirított morzsa felét és meglocsoljuk a pici sóval elkevert tejföl felével. A rétegezést megcsináljuk a maradékkal is, végül pedig forró sütőben 10-15 percig még összesütjük az egészet. Mikróban is lehet, 2-3 perc ott bőven elég neki. Friss salátával, de önmagában is lehet enni.

EK - 2011/11

Sajtmártásos karfiol

Nemrég egy internetes ismerősöm ajánlotta ezt az ételt, amit a lánya kimondottan kedvel. Az én lányaimnak is ízlett!

Hozzávalók (2-3 személyre): 1 fej karfiol, 1 ek. liszt, 1-2 ek. olaj vagy 5 dkg vaj, 2 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, só, petrezselyemzöld

Elkészítés: A karfiolt sós vízben megpároljuk. Addig elkészítjük a sajtos besamelt. A vajat felolvasztjuk avgy az olajat hevítjük, beleszórjuk a lisztet és elkeverjük. Nem pirítjuk meg. Felöntjük 2 dl hideg tejjel és állandóan kavargatva, lassú tűznél hagyjuk besűrűsödni. Ekkor beleszórjuk a sajtot (lehet füstölt is, hogy markánsabb legyen az íze), ha kell, még sózzuk, meg is borsozhatjuk és megszórjuk petrezselyemzölddel. Még hagyjuk egyet-kettőt lobbanni és félre is vesszük a lángról. A karfiolrózsákat tálba helyezzük és leöntjük a sajtmártással. Megszórhatjuk még egy kevés sajttal, pl. parmezánnal és úgy toljuk sütőbe (mikróba )néhány percre. Lehet enni főtt tésztafélével, de önmagában is finom.

7 megjegyzés:

Edit (Esc) írta...

Nalam inkabb besamelel keszul, es teszek hozza meg krumplit, srepat is. Szinesebb lesz es nagyon finom. A prezlis valtozatot sokszor ettem gyerekkoromban, de az mar iszonyuan reg volt...

Vera írta...

Mgint jókor jön a recept, mert éppen van (ugyan mirelit) karfiolom, de nem volt ötletem, minek készítsem el. Most már tudom! Köszi a receptet! Bár a karfiolt nálunk csak én eszem, de sebaj. :)
Vera

duende írta...

Hú de szeretem mind a két verziót! :)

Szitya írta...

Szia Edith!
A prézlis verziót imádom, bár én azt "lengyeles karfiolként" ismerem! De mindegy az elnevezés, az íz a lényeg!
Szilvi

sedith írta...

Edit, meg lehet variálni a dolgokat, ahogyan akarod. BIztos más zöldségekkel kombinálva is nagyon finom!
Itt az ideje akkor, egy újabb prézlis karfiolnak!:)

sedith írta...

Vera, örülök, kíváncsi vagyok ízleni fog-e, amit elkészítesz?!

Duende, én is szeretem mindkettőt. És még szeretem azt, amire csak simán sajtot olvasztok. Hmmm.

Szilvi, persze, hogy nem számít az elnevezése. itt nálunk nincs neve, mint látod, csak egyszerűen a két fő alkotóeleme. De már ennyivel is többet tudok, legalább!:)

Kati írta...

Mnyam! A prézlis változatot nem ismertem, de sajtmártással brokkolit már készítettem. Legközelebb reszelj bele szerecsendiót, azzal még finomabb! :-)

2009. november 5., csütörtök

Prézlis és sajtmártásos karfiol

Bejegyezte: sedith dátum: 15:09

7 megjegyzés on "Prézlis és sajtmártásos karfiol"

Edit (Esc) on 2009. november 6. 17:22 írta...

Nalam inkabb besamelel keszul, es teszek hozza meg krumplit, srepat is. Szinesebb lesz es nagyon finom. A prezlis valtozatot sokszor ettem gyerekkoromban, de az mar iszonyuan reg volt...

Vera on 2009. november 6. 18:22 írta...

Mgint jókor jön a recept, mert éppen van (ugyan mirelit) karfiolom, de nem volt ötletem, minek készítsem el. Most már tudom! Köszi a receptet! Bár a karfiolt nálunk csak én eszem, de sebaj. :)
Vera

duende on 2009. november 6. 19:27 írta...

Hú de szeretem mind a két verziót! :)

Szitya on 2009. november 6. 22:27 írta...

Szia Edith!
A prézlis verziót imádom, bár én azt "lengyeles karfiolként" ismerem! De mindegy az elnevezés, az íz a lényeg!
Szilvi

sedith on 2009. november 7. 6:38 írta...

Edit, meg lehet variálni a dolgokat, ahogyan akarod. BIztos más zöldségekkel kombinálva is nagyon finom!
Itt az ideje akkor, egy újabb prézlis karfiolnak!:)

sedith on 2009. november 7. 6:41 írta...

Vera, örülök, kíváncsi vagyok ízleni fog-e, amit elkészítesz?!

Duende, én is szeretem mindkettőt. És még szeretem azt, amire csak simán sajtot olvasztok. Hmmm.

Szilvi, persze, hogy nem számít az elnevezése. itt nálunk nincs neve, mint látod, csak egyszerűen a két fő alkotóeleme. De már ennyivel is többet tudok, legalább!:)

Kati on 2009. november 7. 23:13 írta...

Mnyam! A prézlis változatot nem ismertem, de sajtmártással brokkolit már készítettem. Legközelebb reszelj bele szerecsendiót, azzal még finomabb! :-)

Related Posts with Thumbnails