2009. november 10., kedd
Golyóálcás túrókrém
Még mindig a házi krémtúró jegyében...
Tegnap este vacsorára készült ez a finom, habos túrókrém. A golyóformát csak azért kapta, hátha kívánatosabbá válik a Lányok előtt. Nagyobbikom jól belakmározott belőle, Kisebbikemnél viszont nem vált be a trükk. És bár jómagam csak éppen megkóstoltam, úgy gondolom, mégis kijelenthetem: finom lett a végeredmény.
Hozzávalók:
30 dkg házi krémtúró, 10 dkg szobahőmérsékletű vaj, két kisujjnyi nagyságú murok (sárgarépa) lereszelve, torma reszelve, 1 tk. apróra vágott zöldpetrezselyem, só.
Elkészítés:
A túrót a vajjal habosra kevertem, megsóztam, majd finoman belekavartam a reszelt répát és tormát (tormából ízlés szerint lehet használni, én kb. 2-3 tk.-nyit tettem bele), illetve a petrezselyemzöldet. Félóra-óráig érdemes hűtőben tárolni, hogy az ízek összeérjenek. Ha már eleve golyókat szeretnénk formázni belőle, akkor érdemes kemény krémtúrót használni hozzá.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

2 megjegyzés:
- Wise Lady írta...
-
Micsoda név ! :D
- 2009. november 10. 15:40
- Anna írta...
-
De jóóó! Hanem tudod, ennél a receptednél csak úgy eszembejutott hogy jó volna ha betennéd a print friendly gombocskát a postjaid után... Könnyebb a nyomtatás, nem kell külön kimásolni.
- 2010. augusztus 7. 13:20
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Micsoda név ! :D
De jóóó! Hanem tudod, ennél a receptednél csak úgy eszembejutott hogy jó volna ha betennéd a print friendly gombocskát a postjaid után... Könnyebb a nyomtatás, nem kell külön kimásolni.
Megjegyzés küldése