Hússzezon

A december, legalábbis nálunk, nem éppen a könnyű zöldségsalátákról szól, inkább a tömény húsevés hónapja. Még alig kezdődött el, de már két “vágáson” vagyok túl, pénteken jön a harmadik. Ezért nem is csodálkozom, hogy már volt olyan nap az utóbbi héten, amikor hús nélkül akartam valami finomságot főzni. Annál is inkább, hogy egyikünk sem az a húst hússal típus. No, de most nem erről akarok írni, hanem a húsról. Az ünnepeket, a családi összejöveteleket mégsem nem lehet elképzelni nélküle, úgyhogy fel kell készülni rájuk!

Múlt csütörtökön Anyunál tettük tiszteletünket, hogy néhány gyönyörűszép sárga színű házi kacsa boldog tulajdonosai legyünk. Végül hármat sikerült megkopasztani, megszabadítani a tokok 95%-ától (a többitől már lehetetlenség, sajnos) és konyhakésszé varázsolni.


Otthon az egyiket kicsontoztam (vagy kifiléztem?) úgy egészben; mindenesetre, most már van egy gyönyörűszép kacsahús-négyszögem, ami türelmetlenül várja, hogy elkészüljön belőle a karácsonyi próba-fogás.

Tegnap pedig, a nemzeti ünnep tiszteletére:p, Édesanyámék egy disznót áldoztak.:) Borókával mentünk segíteni, de szerencsére Szidi szívesen vigyázott a kis drágámra és Artúrkával egyetemben, jókat játszottak.
Mire mi megérkeztünk, a mészáros és a segítségek megperzselték, megmosták, és szinte teljesen feldarabolták a levágott jószágot, a konyhában pedig főtt a finom disznótoros ebéd. A hagyományos torokpecsenye készült, ami hasonlít ugyan a pörkölthez, de nem jár bele hagyma és inkább sül, mint fő. Mindig cask kevés vizet öntenek rá a húskockákra, és pótolják, amikor szükséges. Végül lesütik zsírjára, zúzott fokhagymával, pirospaprikával, ha még kell, sóval, borssal ízesítik és puliszkával, krumplipürével (van aki mindkettővel egyszerre :o), tálalják. Mellé savanyúság dukál, méghozzá jó sok, a zsírosságára való tekintettel. Tegnap savanyú uborkát, friss káposztasalátát és káposztalevet (ez már a hordóból) tett az asztalra Édesanyám.

Ebéd után folytatódhatott a munka. Én hamarabb eljöttem, mint ahogy mindennel elkészültünk volna, így a kolbász-, májastöltésről lemaradtam, de hazaérkezve folytatnom kellett a saját disznóvágásomat.


„Röpke” két óra alatt az összes hús, csont a fagyasztóban volt, sőt, a zsírnak való is feldarabolva (az estére való tekintettel nem akartam büdösíteni a lakásban),de a munkámat bármelyik mészáros megirigyelhette volna! Büszke is voltam magamra, no meg a két kis kuktámra, akik tevékenyen segítettek.

A disznóvágásról még írok, bár lehet, hogy csak hétvégén, amikor lejár Anyuéknál is a dolog és talán még kolbász-, májastöltős fényképekkel is gazdagodok.