2008. december 16., kedd
Zöldségleves
A töltött kacsa maradékát megettük vasárnap reggelire (állítom, hogy hűtőhidegen szinte ízletesebb volt, mint melegen vagy szobahőmérséklten), valami maradék csirkemájat estére készítettem el, és mivel az előző napokban jól kisütöttem-főztem magamat, már csak gyors, egyszerű ebédre vágytam. Így történt, hogy csak levest ettünk, ami a kései reggeli miatt bőven elég is volt. Valami könnyű zöldséglevest akartam, és úgy nézett ki, hogy murkon (sárgarépán), zöldborsón és laskán (száraztésztán) kívül nem sok minden kerül bele. Hozzáláttam.
Feltettem főni a maradék húslevest, ami még múltkor, főleg a kacsa csontjaiból főtt és kockára vágott répát vágtam bele. A borsót csak a végén kellett beletennem, mert az már meg volt főve. Aztán jöttek az ötletek: beledobtam egy csíkokra vágott hagymát is, egy kockára vágott negyed zellert, ami a hűtőben lapult, egy darabka sütőtököt, amiből szintén nem tudtam mit készíteni és akkor már, színesítésként, csíkokra vágott, fagyasztóból elővett paprikát is tettem bele egy maréknyit. A paprikát és a sütőtököt csak akkor adtam a leveshez, amikor a többi zöldség félpuha volt.
Jó sűrű és túl édes volt a leves, ekkor jött az ötlet, hogy behabarom és tejszínesen készítem el. Hígítottam vízzel, beletörtem még két cikk fokhagymát is, majd másfél kanál lisztet elkavartam némi tejszínnel és azzal öntöttem fel a levest. A többi tejszínt (összesen vagy 2,5 dl volt) csak úgy hozzákavartam és jól kiforraltam. Végül hozzátettem a megfőtt zöldborsót, hagytam egyet lobbanni, sóztam még egy picit, citromlével ízesítettem és jó sok vágott petrezselyemzölddel szórtam meg. Kicsit olyan görögös csirkeleves íze volt. Mindenkinek ízlett.

1 megjegyzés:
- kata írta...
-
Azt gondoltam, mikor a mákos guba felől érdeklődtél, hogy majd tippet adok, hol nézd meg a neten, de számtalan és eltérő receptet találtam. Így magkapod az anyukámtól tanultat. :) Stílusosan, ide a főzőnaplódba!
Felénk ez igazi karácsonyi finomság, bár anyukám karácsonykor sohasem csinálta, a nővérem legnagyobb bánatára, szerinte nem elég ünnepi.
A hozzávalók:
20 dkg mák (kb ugyanannyi cukorral ízesítve)
10 kifli (száraz)
1-1,5 l tej, ez melegen kell
2 ek cukor
1 cs vaniliás cukor
És a "titok":
A meleg tejbe mehetnek a cukrok, és beáztatod a karikára vágott kiflit, én kicsit kinyomkodom, hogy némileg emlékeztessen, hogy valaha kifli volt :), de olvastam az előbb, hogy szűrőbe is szokták tenni és akkor lecsepeg, lehet, hogy én is kipróbálom így. Mákot rászórod, összekered, vagy rétegesen pakolod, én jénaiba csinálom, amit vajjal/margarinnal kikenek előtte és lassan összesütök.
Mivel jómagam nem rajongok a mákért, anyukám csinált hozzá vaníliakrémet, hogy lágyítsa a mák ízét, azóta nekem e kettő összenőtt.
A krémhez:
1 tojássárgáját 1 púpos ek liszttel, 2 ek cukorral és 1 cs vaniliás cukorral csomómentesre kavarni és 1/2 l tejjel forrásig kell főzni. Ennek folyósnak kell lennie, hisz ezzel öntjük nyakon a megsült, tálalt gubát.
képekkel is:
http://desszert.eu/makos_guba
saját tésztával, mézzel:
http://www.mindmegette.hu/index.php?apps=recept&recept=3230
Pussz: kata - 2008. december 17. 16:21

Pussz: kata
Megjegyzés küldése