2019. május 14., kedd

Dupla bacon Big Mac

Igazán pasis, vagy mondjam úgy, emberes adag. A férjem megbirkózott vele. :) És azt hiszem, akármelyik növésben lévő, jó étvágyú nagykamasz is megbirkózna vele. 

Dupla bacon Big Mac

Hozzávalók (6-7 személyre):
a húspogácsához: 70 dkg darált marhahús, 1 csokor újhagyma vagy 1 vöröshagyma, 1 picike szelet kenyér (elhagyható, mert az eredeti burgerbe nem is jár, de mi így szeretjük), só, bors, 1 teáskanál pirospaprika, ½ teáskanál fokhagymapor, ½ teáskanál szódabikarbóna;
továbbá: 6-7 puha héjú zsemle, 12-14 szelet lapsajt, 12-14 szelet bacon, lila hagyma, uborka, paradicsom, mustár, házi ketchup.

Elkészítése: A kenyeret beáztatjuk hideg vízbe, az újhagymát finomra aprítjuk. A darált húst összekeverjük a kifacsart morzsolt kenyérrel, az újhagymával, a szódabokarbónával, illetve az ízlés szerint adagolt fűszerekkel . Jól összedolgozzuk, és legalább 30 percre félretesszük. A baconszeleteket száraz grillserpenyőben megsütjük, majd papírtörlőre szedjük, és hagyjuk kihűlni. A húsmasszából tenyérnyi nagyságú, kb. kisujjnyi vastag pogácsákat formázunk, és a bacontól visszamaradt zsiradékon, a grillserpenyőben mindkét oldalukon 3-5 percig sütjük. Miután a pogácsák megsültek, a serpenyőben megpirítjuk a három részre vágott zsemlék vágott felét is (a középsőt mindkét oldalán). Összeállításnál az alsó zsemledarabra ráhelyezünk 1 szelet sajtot, rá egy húspogácsát, majd a középső zsemledarabot, ismét sajtot és húspogácsát, majd a tetejére paradicsom-, hagyma- és uborkakarikákat teszünk, erre 2-2 sült bacont helyezünk, illetve mustárt és ketchup-ot nyomunk rá, és befedjük a zsemle felső felével. Jeges teát kínálunk mellé „nyomtatónak”

Megjegyzés: Azt mondják, az igazi hamburgerbe csakis sót meg borsot raknak, de az a tapasztalatom, hogy ha semmi lazítót nem teszünk bele, főleg ha marhahúsból is készül, kemény lesz a húspogácsa, ennélfogva élvezhetetlen is. Azt javaslom, ki-ki ízlése szerint fűszerezze.

EK - 2019/6.

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon guszta lett, szép, gazdagon megtöltve, csupa finomsággal :-)
Pont a hétvégén készítettem én is, életemben először :-) az sokkal szegényesebb, soványkább lett, de úgy is alig tudtuk megenni. Én is sertés-marhahús keverékből készítettem, fűszerezve, nagyon ízlett. Legközelebb apróbb módosításokkal készül majd, és akkor már fel is kerül a blogomra :-)

sedith írta...

Katalin, ez egy felturbózott változat, eddig én sem csináltam ilyet. :) De a férjem nem haragudott érte. :D

Related Posts with Thumbnails