2019. július 17., szerda

Avokádós brokkolisaláta sajtmártással

Ami egészséges, nem azt jelenti, hogy nem finom. Ha nem hisztek nekem, próbáljátok ki! :) 

Avokádós brokkolisaláta sajtmártással

Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg brokkoli, 2 avokádó, 2 paradicsom, 1 lila hagyma, 1/2 csípős paprika (elhagyható), só, pici szódabikarbóna, kevés parmezán;
a mártáshoz: 1 teáskanálnyi vaj, 2 evőkanál mascarpone, 5-10 dkg parmezán sajt, 1,5 dl joghurt, só, bors, őrölt szerecsendió és kardamom. 

Elkészítése: A brokkolit rózsáira szedjük, nagyjából egyforma darbokra vágjuk, és sós-szódabikarbónás vízben 5 percig főzzük. Ekkor jéghideg vízbe szedjük ki, és néhány perc után leszűrjük. Tálba tesszük, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, a szeletekre vágott avokádót, illetve a vékonyan felcíkozott hagymát, megsózzuk, és jól összeforgatjuk. A mártáshoz felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és kevés vízzel hígítva addig főzzük, míg sűrű egynemű mártássá nem áll össze. Sóval, őrölt kardamommal és szerecsendióval ízesítjük. A salátára locsolva fogyasztjuk. Néhány vékony szelet parmezánt is szórunk még a tetejére.

Megjegyzés: Ha a mártás mégsem lenne elég sűrű, 1-2 evőkanálnyi lenmagpelyhet keverhetünk bele (én így készítettem). 

NÚ - 2019/JÚL.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails