Hal, ahogyan otthon (is) szoktuk

Rendszeresen eszünk halat, bár korántsem olyan gyakran, mint ahogyan az egészséges lenne. Igaz, sokszor a férjem nem is kívánja, ezért legalább 2-3 hétnek el kell telni két halas étel között. Elkészítési módként sajnos nem ismerek túl sokat, legalábbis olyan módot, hogy az abszolút mértékben mindegyikünk számára ízletes legyen. Próbálkozom, kísérletezem, de alapjában véve a sült hal az, ami igazán megy nálunk. És ne panírozzam. Úgyhogy, sok variáns nem adódik.
Ezúttal visszatértem ahhoz a kisütési módhoz, ahogyan errefelé a legtöbben készítik a halat, illetve még otthon, Édesanyámnál is tanultam.

Kukoricalisztben sült pisztráng puliszkával és muzsdéjjal



A halakat kb. másfélcentinként beirdaltam, megszórtam sóval és borssal. Félórácskát álltak. Ezalatt elkészítettem a muzsdéjt, majd vizet tettem főni a puliszkának.
Egy tálcán 2:1 arányban kukoricadarát és búzalisztet vegyítettem össze. (Muszáj vegyíteni, mert a dara dúl darabos és nem tapad meg a halon, otthon viszont mindig malomban őrölt kukoricalisztet használtunk, ezért az sokkal lisztesebb volt.) A halakat beleforgattam és forró olajban, mindkét felükön kisütöttem. Eddigre felforrt a puliszkának való víz, így azt is elkészítettem, és máris lehetett enni.

Más fotóval - KAL - 2014.

Muzsdéj
A muzsdéj nem más, mint fokhagymaszósz. “Románikumnak” (a hungarikum után szabadon :) ) tekinthető, mert itt találták ki, az ország egyes vidékein szinte minden étel mellé kínálják, eszik, és mi is, itt élő magyarok, átvettük a román konyha e remekét. Ahogy Égigérő Paszulynál olvasható: “Ennél egyszerűbb mártás(?) nincs”.
Sokat nem írok már, mert az imént említett blogban nagyon szépen, pontosan és kimerítően írnak róla (no meg ilyen elméleti hátterem nincs is a dologról), én azt szeretném most megosztani, hogy hogyan is kell elkészíteni, illetve jómagam milyen változatait ismerem, készítem.

A legeslegegyszerűbb valóban az, amikor az áttört - de mégjobb, a mozsárban összezúzott – fokhagymát sóval elkeverik és vízzel felöntik. Így tanultam én is otthon. Aztán hazaköltözött a szomszéd néni leánya, akinek a férje moldvai, és tőlük egy egyészen más, de szintén alapnak számító “receptet” tanultam meg. Vaj’ 12 éves lehettem, de már akkor érdekelt az ilyesmi, úgyhogy meg is tanultam nyomban.

1. Sima muzsdéjalap. Az áttört fokhagymát elkeverem sóval, majd cseppenként, mint a majonézhez, 1-2 kanál olajat kavarok bele. Néhány perc alatt, valóban, a majonézhez hasonló állagú massza lesz a tálkában, amit aztán tetszés, ízlés, pillanatnyi hóbort szerint lehet ízesíteni.

2. Tejfölös muzsdéj. Az előbbi alaphoz ízlés szerint tejfölt kavarunk. Ha kell, még utánasózunk. Lightosabb, ha tejföl helyett joghurtot használunk.

3. Paradicsomos muzsdéj. Az alaphoz paradicsomlevet kavarunk. Lehet paradicsompürével is, de akkor vízzel kell kissé hígítani, hogy locsolni lehessen vele.

4. Pirospaprikás muzsdéj. Ennél már eleve az alapot módosítjuk. A fokhagymához sót és pirospaprikaport adunk, elkeverjük és forrósított olajat adunk hozzá cseppenként. Ezt mindenképpen vízzel kell majd hígítani, tejföllel nem finom.

5. Diós muzsdéj. Ezt is a már említett szomszéd néni lányától tanultam. A fokhagymával egyszerre néhány szem dióbelet is áttörünk, a többi pedig ugyanaz. Lehet bármivel hígítani, csak annyi a szerepe, hogy kissé enyhíti a fokhagyma erejét, és persze, különlegesebbé, aromásabbá teszi a szószt.

6. Light muzsdéj. És végül ezt is le kell írnom, bár ez nem a szó szoros értelmében vett muzsdéj. Kénytelen vagyok mostanában legtöbbször így készíteni, mert a férjem gyomra (és sokszor az enyém is) nem bírja az erős fokhagymát. Egy tálkába tejfölt öntök, fokhagymagranulátumot szórok bele és megsózom. Van, hogy egy kiskanál mustárral vagy 1-2 kanál ketchuppal teszem pikánsabbá, de ez mindig pillanatnyi ihlet függvénye.

Ha kedvet kaptatok valamihez, nosza, rajta, elkészíteni! :)