2009. április 6., hétfő

Kukac „újratöltve”, azaz százlábúinvázió


Bevallom, ezúttal nem kezdtem el hónapokkal az esemény előtt gondolkodni, milyen tortával lepjem meg Elsőszülöttemet. Főként azért nem, mert szentül hittem, ő majd megmondja mit szeretne. De semmire sem mentem vele, még fogalma sem volt, hogy ez mit jelent. A tavalyi, tavalyelőtti torták mutogatásával pedig csak annyit értem el, hogy vagy Napocskát vagy Mackót szeretett volna újra. Hát akkor kezembe vettem az irányítást és Kukacot, jobbanmondva Százlábút készítettem neki.


Nem, nem eredeti az ötletem, ketten is sütöttek mostanában ilyesmit (legalábbis én kettőről tudok), Jajdefinom és Fahéj és Feta oldalain is szembenéz velünk egy-egy kedves csúszómászó. De az az igazság, hogy nem vettem a fáradságot, hogy elolvassam, hogyan készítették, csak amikor nekem is már „szórni” kellett. Akkor szembesültem azzal, hogy ők teljesen másképp csinálták, a cukorkák nem szórás útján jutottak a kukac testére. A többi is teljesen más volt, de nekem elég volt meglátni a végeredményt, hogy beinduljon a fantáziám és elképzeljem, én hogyan akarom. Igaz, Anyu és Apu segítsége nélkül lehet, hogy még mindig sütögetnék (na, azért nem), így ezúton is köszönöm nekik a szombati közreműködést: Apu a csajokat vitte sétálni, Anyu pedig piskótát sütött, vacsorát készített és főleg állandóan azon törte a fejét, hogyan töltsük meg a piskótatekercseket, hogy a krém ne folyjon ki belőlük. És ezúttal is milyen igazzá vált a mondás: várd ki a vásárt a napjáig! – fölösleges volt minden előzetes aggodalom.

No, de akkor én is mindent csak a maga idejében írok le.:)
Sütöttünk 3 háromtojásos piskótát. Ugyanúgy készítettem, mint a múltheti piskótatekercset, de most semmiféle növesztőszert nem tettünk bele; csak a tojás, a cukor és a liszt volt. Amikor megsültek, konyharuhával nem túl szorosan, de rögtön feltekertük. Pár perc múlva kivettük belőle és egy megfelelő hosszúságú kalácsformába helyeztük. Itt kapta meg a végleges formáját míg kihűlt. A tekerccsel mintegy kibéleltük a kalácsformát, az egyik széle a forma felső peremével egyszinten futott, a másik pedig szépen ráhajlott, de hogy ne essen bele a formába, egy hosszú fakanállal „kitámasztottuk”. Így a piskóta egy szép gyűrűt, egy szimpla hengert alkotott és nem egy csigát, mint múltkor. (Remélem, érthető, mert nem készültek fotók közben.) Így jártunk el mindhárom piskótával, amikor kihűltek, szépen egymás mellé tettük őket egy nagy lapítóra (deszkára).

A krém
A 3 tekercs megtöltéséhez dupla adag krémet készítettem, ennek a hozzávalóit írom le. Egy sima torta megtöltéséhez elég a fele.
6 cs., egyenként 10 g-os zselatinport beáztattam 3 dl. éppen langyos vízbe, jól elkavartam és félretettem. 10 tojást szétválasztottam. A sárgájákat elkavartam 40 dkg cukorral, 2 cs. vaníliás pudingporral, 6 ek. liszttel, 4 cs. vaníliás cukorral és 1 liter tejjel együtt sűrű pépet főztem belőle. Néha kavargatva kihűtöttem. Közben habbá vertem a tojások fehérjét és óvatosan belekavartam a majdnem kihűlt pépbe. Ezután felmelegítettem a beáztatott és megdermedt zselatint, de csak annyira, hogy ismét folyóssá váljon. Addig kavargattam, míg az egész sima nem lett, egyetlen keményebb részecske sem maradt benne és ezt is hozzákevertem a habos masszához. A tálat hideg vízbe állítva tovább hűtöttem, hogy minél hamarabb kezdjen dermedni. Végül kemény habbá vertem ½ l növényi tejszínt és beleforgattam a krém többi részébe.
Féltünk ettől a krémtől éppen azért, hogy melegen nehogy elfolyjon, kihűtve pedig nehogy túl keméyn legyen, hogy ne lehessen dolgozni vele. Végül alaptalan volt az aggodalom, mert amikor a már hideg, de még nem kocsonyásodó krémbe elkezdtem a tejszínhabot belekavarni, olyan sűrű lett, olyan jó „tartása” lett, hogy csak csodálkoztunk Anyuval.

A piskótatekercseket egyenként visszatettük a kalácsformába, Anyu óvatosan megemelte a tetejüket, én megtöltöttem krémmel, eligazítottam azt, Anyu pedig ráhajtotta a piskótát és jól rászorította. Az illesztésnél kitüremkedő krémet egy kanállal leszedtük-elsimítottuk. Végül a megtöltött tekercset óvatosan sütőpapírra borítottuk, szorosan feltekertük és egy nagy tepsibe helyeztük. Ugyanígy jártunk el a másik két tekerccsel is és mind a három ugyanaba a tepsibe került, szorosan egymás mellé. Muszáj volt így járni el, mert a hűtőbe kellett tenni, hogy a krém véglegesre dermedjen, de ha már össze is raktam volna a kukacot, nem fért volna el, ugyanis 1 m 20 centis hűtőm nincs. No, nem a torta volt ekkora, az csak 1 m 6 cm volt, de az alátétje kissé hosszabb volt. ;)

Reggel egymás mögé illesztettem a tekercseket...


...és bevontam tejszínhabbal.


A bevonóhoz 2 dl tejszínt elkevertem 4 ek. cukorral, 2 cs. vaníliás cukorral és 2 cs. habfixálóval, majd hozzáöntöttem 5 dl növényi tejszínt is és úgy vertem kemény habbá. Miután jó vastagon bevontam a kukacot tejszínhabbal, megszórtam a színes cukorkákkal és megformáltam az arcát is. A piros csíkok színezett kókuszreszelékből születtek, nem találtam semmi tiszta piros cukorkát. A kukac két oldalára tettem két fehér papírlapot és elkezdtem megszórni a tetejét. A leeső fölösleget ismét összegyűjtöttem és kicsinként az oldalára „dobáltam”. Ahhoz képest, hogy hatalmas és pipiszka munkának képzeltem, elég hamar meglettem vele, nem kellett egy egész óra, pedig én kettőre is számítottam!

A csápok fogpiszkálóra tűzött zselécukorkák voltak, a kukac szemei pedig szintén zselécukorkából készültek úgy, hogy kettőnek levágtam kb. 3-4 centit a szélesebbik végéből és a belső felével kifele fordítottam. Mielőtt felragasztottam, a közepükbe egy fehér csokicukrot is jól belenyomtam, szemgolyó gyanánt. A szájat apró csokicukorkákból raktam ki, az orra pedig két kék színű cukorka volt.


Végül, nem sokkal azelőtt, hogy a vendégek megjöttek volna, a kukac százlábúvá avanzsált: narancsgerezdekből lábakat tettem neki. (Igaz, hogy én lapjukra fektetve, hátrefelé görbülve tettem őket, de Férjecském „beleszólt a kottába” és anélkül, hogy észrevettem volna, megfordította őket, így felfele kunkorodtak. Szegény százlábú! Nem is tudom, hogy tudott olyan kitört lábakkal járni, de már nem volt időm megfordítani őket.)

Látni kellett volna azt a csodálkozó, örömtől sugárzó arcot, amikor megpillantotta a tortát! És hogy tapsolt utána, amikor már szemügyre vette! Fene bánta a fáradtságot!




Az ünnepelt félrevonult elfogyasztani a tortaszeletet:

14 megjegyzés:

csombesz írta...

Hát ez fantasztikus Edith!
Én is tapsolnék! :)

Pussz: kata

trinity írta...

Szép munka volt!!De látom, hálás volt a közönséged:)))

Andrea írta...

Es hol van a masodik unnepelt tortaja?? Boldog szulinapot neked is. Isten eltessen sokaig. Andrea

sedith írta...

Kata, köszi, igazán legyezed a hiúságomat! :)

Trinity, valóban hálás volt, még apósom is, aki egyébként ezerévben egyszer eszik meg egy sütit, csak amúgy nyelte a tortát!:D

Andrea, nagyon szépen köszönöm! Hát, ez a torta akkora volt, hogy nem kellett másik. Még így is van belőle, pedig a szomszédéknak és a tejes néninek is adtam, no meg a családot is jól felpakoltam belőle. :D
Amúgy sem rólam szokott szólni a dolog, hiszen... No, nem kell erre magyarázat. :D

Puszillak benneteket!

duende írta...

Elképesztő vagy, Edit! :)) Fantasztikus a tortád, hihetetlen ügyes vagy!

És a kicsilánynak nagyon sok boldog szülinapot kívánok még! :))

írta...

Hát ilyet! A lélegzetem is elállt, komolyan...nagyon ügyes vagy :D Boldog szülinapot mindkettőtöknek :*

sedith írta...

Duende, köszönöm.:)

Ré, remélem, azóta kapsz rendesen levegőt!;):P És köszönöm a köszöntést mindkettőnk nevében!:)

Ottis írta...

Na ez nagyon megtetszett nekünk is!Ilyent kér Ákosom június 1-re,szülinapjára :-)

Ottis írta...

Ja és boldog szülinapot kívánok nektek!

sedith írta...

Ottis, örülök, és köszönöm szépen!:) Majd bemutatod, ugye?

Agi írta...

Ez a torta tényleg el képesztő!!!

Gabriella írta...

Ez nagyon ötletes!!! Ügyes vagy...

sedith írta...

Gabriella, nagyon köszönöm! Elnézést, de csak most vettem észre a hozzászólásod!

Erzsébet írta...

Most akadtam rá erre a tortára. Nagyszerű ötlet, én is felhasználom majd. Szerintem nekünk 2 "henger" elég lesz :)

2009. április 6., hétfő

Kukac „újratöltve”, azaz százlábúinvázió

Bejegyezte: sedith dátum: 21:16

Bevallom, ezúttal nem kezdtem el hónapokkal az esemény előtt gondolkodni, milyen tortával lepjem meg Elsőszülöttemet. Főként azért nem, mert szentül hittem, ő majd megmondja mit szeretne. De semmire sem mentem vele, még fogalma sem volt, hogy ez mit jelent. A tavalyi, tavalyelőtti torták mutogatásával pedig csak annyit értem el, hogy vagy Napocskát vagy Mackót szeretett volna újra. Hát akkor kezembe vettem az irányítást és Kukacot, jobbanmondva Százlábút készítettem neki.


Nem, nem eredeti az ötletem, ketten is sütöttek mostanában ilyesmit (legalábbis én kettőről tudok), Jajdefinom és Fahéj és Feta oldalain is szembenéz velünk egy-egy kedves csúszómászó. De az az igazság, hogy nem vettem a fáradságot, hogy elolvassam, hogyan készítették, csak amikor nekem is már „szórni” kellett. Akkor szembesültem azzal, hogy ők teljesen másképp csinálták, a cukorkák nem szórás útján jutottak a kukac testére. A többi is teljesen más volt, de nekem elég volt meglátni a végeredményt, hogy beinduljon a fantáziám és elképzeljem, én hogyan akarom. Igaz, Anyu és Apu segítsége nélkül lehet, hogy még mindig sütögetnék (na, azért nem), így ezúton is köszönöm nekik a szombati közreműködést: Apu a csajokat vitte sétálni, Anyu pedig piskótát sütött, vacsorát készített és főleg állandóan azon törte a fejét, hogyan töltsük meg a piskótatekercseket, hogy a krém ne folyjon ki belőlük. És ezúttal is milyen igazzá vált a mondás: várd ki a vásárt a napjáig! – fölösleges volt minden előzetes aggodalom.

No, de akkor én is mindent csak a maga idejében írok le.:)
Sütöttünk 3 háromtojásos piskótát. Ugyanúgy készítettem, mint a múltheti piskótatekercset, de most semmiféle növesztőszert nem tettünk bele; csak a tojás, a cukor és a liszt volt. Amikor megsültek, konyharuhával nem túl szorosan, de rögtön feltekertük. Pár perc múlva kivettük belőle és egy megfelelő hosszúságú kalácsformába helyeztük. Itt kapta meg a végleges formáját míg kihűlt. A tekerccsel mintegy kibéleltük a kalácsformát, az egyik széle a forma felső peremével egyszinten futott, a másik pedig szépen ráhajlott, de hogy ne essen bele a formába, egy hosszú fakanállal „kitámasztottuk”. Így a piskóta egy szép gyűrűt, egy szimpla hengert alkotott és nem egy csigát, mint múltkor. (Remélem, érthető, mert nem készültek fotók közben.) Így jártunk el mindhárom piskótával, amikor kihűltek, szépen egymás mellé tettük őket egy nagy lapítóra (deszkára).

A krém
A 3 tekercs megtöltéséhez dupla adag krémet készítettem, ennek a hozzávalóit írom le. Egy sima torta megtöltéséhez elég a fele.
6 cs., egyenként 10 g-os zselatinport beáztattam 3 dl. éppen langyos vízbe, jól elkavartam és félretettem. 10 tojást szétválasztottam. A sárgájákat elkavartam 40 dkg cukorral, 2 cs. vaníliás pudingporral, 6 ek. liszttel, 4 cs. vaníliás cukorral és 1 liter tejjel együtt sűrű pépet főztem belőle. Néha kavargatva kihűtöttem. Közben habbá vertem a tojások fehérjét és óvatosan belekavartam a majdnem kihűlt pépbe. Ezután felmelegítettem a beáztatott és megdermedt zselatint, de csak annyira, hogy ismét folyóssá váljon. Addig kavargattam, míg az egész sima nem lett, egyetlen keményebb részecske sem maradt benne és ezt is hozzákevertem a habos masszához. A tálat hideg vízbe állítva tovább hűtöttem, hogy minél hamarabb kezdjen dermedni. Végül kemény habbá vertem ½ l növényi tejszínt és beleforgattam a krém többi részébe.
Féltünk ettől a krémtől éppen azért, hogy melegen nehogy elfolyjon, kihűtve pedig nehogy túl keméyn legyen, hogy ne lehessen dolgozni vele. Végül alaptalan volt az aggodalom, mert amikor a már hideg, de még nem kocsonyásodó krémbe elkezdtem a tejszínhabot belekavarni, olyan sűrű lett, olyan jó „tartása” lett, hogy csak csodálkoztunk Anyuval.

A piskótatekercseket egyenként visszatettük a kalácsformába, Anyu óvatosan megemelte a tetejüket, én megtöltöttem krémmel, eligazítottam azt, Anyu pedig ráhajtotta a piskótát és jól rászorította. Az illesztésnél kitüremkedő krémet egy kanállal leszedtük-elsimítottuk. Végül a megtöltött tekercset óvatosan sütőpapírra borítottuk, szorosan feltekertük és egy nagy tepsibe helyeztük. Ugyanígy jártunk el a másik két tekerccsel is és mind a három ugyanaba a tepsibe került, szorosan egymás mellé. Muszáj volt így járni el, mert a hűtőbe kellett tenni, hogy a krém véglegesre dermedjen, de ha már össze is raktam volna a kukacot, nem fért volna el, ugyanis 1 m 20 centis hűtőm nincs. No, nem a torta volt ekkora, az csak 1 m 6 cm volt, de az alátétje kissé hosszabb volt. ;)

Reggel egymás mögé illesztettem a tekercseket...


...és bevontam tejszínhabbal.


A bevonóhoz 2 dl tejszínt elkevertem 4 ek. cukorral, 2 cs. vaníliás cukorral és 2 cs. habfixálóval, majd hozzáöntöttem 5 dl növényi tejszínt is és úgy vertem kemény habbá. Miután jó vastagon bevontam a kukacot tejszínhabbal, megszórtam a színes cukorkákkal és megformáltam az arcát is. A piros csíkok színezett kókuszreszelékből születtek, nem találtam semmi tiszta piros cukorkát. A kukac két oldalára tettem két fehér papírlapot és elkezdtem megszórni a tetejét. A leeső fölösleget ismét összegyűjtöttem és kicsinként az oldalára „dobáltam”. Ahhoz képest, hogy hatalmas és pipiszka munkának képzeltem, elég hamar meglettem vele, nem kellett egy egész óra, pedig én kettőre is számítottam!

A csápok fogpiszkálóra tűzött zselécukorkák voltak, a kukac szemei pedig szintén zselécukorkából készültek úgy, hogy kettőnek levágtam kb. 3-4 centit a szélesebbik végéből és a belső felével kifele fordítottam. Mielőtt felragasztottam, a közepükbe egy fehér csokicukrot is jól belenyomtam, szemgolyó gyanánt. A szájat apró csokicukorkákból raktam ki, az orra pedig két kék színű cukorka volt.


Végül, nem sokkal azelőtt, hogy a vendégek megjöttek volna, a kukac százlábúvá avanzsált: narancsgerezdekből lábakat tettem neki. (Igaz, hogy én lapjukra fektetve, hátrefelé görbülve tettem őket, de Férjecském „beleszólt a kottába” és anélkül, hogy észrevettem volna, megfordította őket, így felfele kunkorodtak. Szegény százlábú! Nem is tudom, hogy tudott olyan kitört lábakkal járni, de már nem volt időm megfordítani őket.)

Látni kellett volna azt a csodálkozó, örömtől sugárzó arcot, amikor megpillantotta a tortát! És hogy tapsolt utána, amikor már szemügyre vette! Fene bánta a fáradtságot!




Az ünnepelt félrevonult elfogyasztani a tortaszeletet:

14 megjegyzés on "Kukac „újratöltve”, azaz százlábúinvázió"

csombesz on 2009. április 6. 22:34 írta...

Hát ez fantasztikus Edith!
Én is tapsolnék! :)

Pussz: kata

trinity on 2009. április 7. 1:14 írta...

Szép munka volt!!De látom, hálás volt a közönséged:)))

Andrea on 2009. április 7. 4:47 írta...

Es hol van a masodik unnepelt tortaja?? Boldog szulinapot neked is. Isten eltessen sokaig. Andrea

sedith on 2009. április 7. 7:18 írta...

Kata, köszi, igazán legyezed a hiúságomat! :)

Trinity, valóban hálás volt, még apósom is, aki egyébként ezerévben egyszer eszik meg egy sütit, csak amúgy nyelte a tortát!:D

Andrea, nagyon szépen köszönöm! Hát, ez a torta akkora volt, hogy nem kellett másik. Még így is van belőle, pedig a szomszédéknak és a tejes néninek is adtam, no meg a családot is jól felpakoltam belőle. :D
Amúgy sem rólam szokott szólni a dolog, hiszen... No, nem kell erre magyarázat. :D

Puszillak benneteket!

duende on 2009. április 7. 9:26 írta...

Elképesztő vagy, Edit! :)) Fantasztikus a tortád, hihetetlen ügyes vagy!

És a kicsilánynak nagyon sok boldog szülinapot kívánok még! :))

on 2009. április 7. 13:28 írta...

Hát ilyet! A lélegzetem is elállt, komolyan...nagyon ügyes vagy :D Boldog szülinapot mindkettőtöknek :*

sedith on 2009. április 7. 16:32 írta...

Duende, köszönöm.:)

Ré, remélem, azóta kapsz rendesen levegőt!;):P És köszönöm a köszöntést mindkettőnk nevében!:)

Ottis on 2009. április 7. 20:04 írta...

Na ez nagyon megtetszett nekünk is!Ilyent kér Ákosom június 1-re,szülinapjára :-)

Ottis on 2009. április 7. 20:05 írta...

Ja és boldog szülinapot kívánok nektek!

sedith on 2009. április 8. 9:21 írta...

Ottis, örülök, és köszönöm szépen!:) Majd bemutatod, ugye?

Agi on 2009. április 8. 10:53 írta...

Ez a torta tényleg el képesztő!!!

Gabriella on 2009. április 9. 12:51 írta...

Ez nagyon ötletes!!! Ügyes vagy...

sedith on 2009. június 8. 11:01 írta...

Gabriella, nagyon köszönöm! Elnézést, de csak most vettem észre a hozzászólásod!

Erzsébet on 2014. február 3. 13:40 írta...

Most akadtam rá erre a tortára. Nagyszerű ötlet, én is felhasználom majd. Szerintem nekünk 2 "henger" elég lesz :)

Related Posts with Thumbnails