2019. június 22., szombat

Levendulaszörp

Ma kedves barátnőmnél, volt osztálytársamnál voltam a lányokkal "levendulászni". :) Egy részét már leszüretelték, de még volt sok szép lila virág. Haza is jött velem három jókora csokor, úgyhogy idén is lesz belőle levendulaszörp. És másképp fogom készíteni, úgy, ahogy ma Timi mondta nekem. Addig azonban itt egy régbbi levendulaszörpöm receptje, ami szintén nagyon jól sikerült. 

Levendulaszörp 

Hozzávalók: 2 nagy csokor levendulavirág szárával együtt (1 csokor – amennyit egy marékkal átérünk), 3 liter víz, 2 kg cukor (vagy 1 kg cukor, 1 kg méz), 3 kezeletlen citrom, 1-2 evőkanál citromsó, 1 csapott teáskanál szalicil.

Elkészítése: A levendulavirágot összedaraboljuk és tálba tesszük. Ráöntünk 1 liter vizet, 1-2 órán át ázni hagyjuk, majd blenderben vagy botmixerrel összeturmixoljuk. Ráöntjük a többi vizet, belefacsarjuk a citromlevet, majd beledobjuk az összedarabolt citromhéjat is, illetve hozzáadjuk a cukrot (vagy a cukrot és mézet), a citromsót (ízlés szerint) és a szalicilt. Másnapig állni hagyjuk, ezután leszűrjük, a visszamaradt pépet is jól kinyomkodjuk, majd a szörpöt üvegekbe töltjük, ledugaszoljuk és a kamrába tesszük.

Megjegyzés: A levendulát azért érdemes leturmixolni, hogy minél jobban összeroncsolódjon, és minél több aromát, illóanyagot kiengedjen magából. Így sokkal intenzívebb íze és színe is lesz a szörpnek. Friss vagy szárított levendulából is lehet készíteni. Frissből szebb, rózsaszínesebb lesz a szörp színe, szárazból sárgább. 

Tipp: Ha nem szeretnénk szalicilt használni, a készen leszűrt szörpöt felforraljuk, 1-2 percig főzzük, forrón üvegekbe töltjük, és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. Egyik megoldás sem tökéletes igazából, a forralással értékes vitaminok illannak el, a szalicil pedig, ugye, tartósítószer.

ÉÍ - 2019/TAVASZ

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails