2019. június 21., péntek

Oreós pohárkrém

Nem tudom, ki hogy van vele, de én, ha megkóstolom az oreót, alig tudok leállni az evésével. Nincs olyan, hogy megeszem egy karikát és kész. Vagy nem eszem belőle, és akkor minden oké, vagy megeszem egy egész csomaggal. Éppen ezért azon kezdtem gondolkodni, hogy biztos tartalmaz valami olyasmit, amivel elérik ezt a "még, még, még" hatást. Mindenesetre, ritkán veszem a lányoknak is, éppen a fent említett okok miatt. Néha belefér.
Egy oreós torta készítése után még maradt némi keksz és egyéb hozzávaló, amibel gyorsan összedobtam az alábbi krémet. Mondom, néha belefér. :D 

Oreós pohárkrém

Hozzávalók (4 személyre): 10 dkg mascarpone, 20 dkg sűrű görög joghurt, 2 dl habtejszín, 3-4 evőkanál porcukor (vagy ízlés szerint), 8 darab Oreo-keksz, 1 teáskanál vaníliakivonat;
a díszítéshez: 4 db Oreo-keksz, 4 physalis vagy más gyümölcs.

Elkészítése: A mascarponét simára keverjük a kekszekről levájt krémmel, a görög joghurttal, 2-3 evőkanál porcukorral meg a vaníliakivonattal, majd fellazítjuk az 1 evőkanál porcukorral kemény habbá vert tejszínnel. Ezután a kekszeket összetörjük, és lazán beleforgatjuk a krémbe, vagy ha úgy szeretnénk, az összetördelt kekszet kelyhekbe rétegezzük az elkészített krémmel. A tetejére kevés kekszmorzsát, illetve egy egész kekszet teszünk, és physalis-szal vagy más gyümölccsel díszítjük.

Megjegyzés: A cukrot ízlés szerint adagoljuk. Vigyázat, a kekszekről levájt krém eléggé édes, csak akkor adjunk a krémhez plusz cukrot, ha szükségesnek ítéljük.

NÚ - 2019/MÁJ.

1 megjegyzés:

Katalin írta...

Csodás desszert! :-)

Related Posts with Thumbnails