2019. június 1., szombat

Csillagánizsos-gyömbéres eperdzsem

Bár mi még mindig szinte nagykabátban járunk, a természet tudja a dolgát, és végzi is. Így aztán épp ma jöttm rá, hogy már június van, és az eperszezon hamarosan lejár anélkül, hogy igazán el is jött volna. :( Vagyis idén még nem is vettem igazi epret, csupán 2-3 alkalommal olyan bolti, külföldi fajtát, amikor kimondottan kellett egy-egy koraibb recepthez. Ma viszont vettem, ám nem volt benne túl sok köszönet: savanyú és aromátlan volt. Pedig hazai volt, csak az időjárás nem kedvezett neki. Nos, az alábbi lekvárt nem ebből készítettem, ez már régi (nem is tudom, tavaly-tavalyelőtt, vagy mikor készült), de mivel éppen itt az ideje a lekvárfőzésnek, gondoltam, hátha valaki hasznát veszi a receptnek. Jó befőzést! :)

Csillagánizsos-gyömbéres eperdzsem

Hozzávalók (4 kicsi üveghez): 1,2 kg érett eper, 2-3 csillagánizs, 1 púpozott teáskanál gyömbérpor, 20-25 dkg cukor, 1 citrom leve.

Elkészítése: A nagyobb eperszemeket kissé összedaraboljuk, a kisebbeket egészben hagyjuk, és főni tesszük 2 dl vízzel, illetve a csillagánizzsal, a gyömbérporral és a citrom kifacsart levével. 10-15 percnyi főzés után, vagy amikor az eperdarabok már jól szétestek, kiszedjük a dzsemből a csillagánizst, és botmixerrel kissé pürésítünk rajta (nem teljesen, hogy maradjanak darabok is). Hozzáadjuk az ízlés szerinti cukrot, visszatesszük a lángra – lehetőleg vasalátétre – és állandóan kavargatva további 5-10 percig főzzük, vagy amíg a cukortól kissé meghígult lekvár ismét besűrűsödik. A kész dzsemet csírátlanított, száraz üvegekbe adagoljuk, azonnal ledugaszoljuk, az üvegeket 5 percre fejtetőre állítjuk, majd szárazdunsztban nagyjuk kihűlni.

Megjegyzés: Ha úgy is tanultuk, hogy legalább feleannyi cukorra van szükség egy lekvárhoz, mint amennyi a gyümölcs tömege, de az sem ritka, hogy egy-egy recept ugyanannyi cukrot ír elő, amennyi a gyümölcs, hagyatkozzunk mégis az ízlésünkre: csak annyit tegyünk, amennyitől a lekvár vagy dzsem számunkra finom, kellemesen édes lesz. A fenti receptet elkészíthetjük fruktózzal is, vagy fruktóz és sztéviapor keverékével. Ha csak fruktózzal édesítünk, 15-20 dkg-ot használhatunk, ha pedig keverjük, 10-15 dkg fruktózt és 1-2 evőkanál sztéviaport tehetünk bele. (A befőzéshez én ezeket használom, répacukorral már rég nem édesítek semmit.)

ÉÍ - 2019/TAVASZ

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails