2019. július 4., csütörtök

Epres parfé

Hát, kissé elmúlt már a friss eper ideje, de hátha van, aki jócskán fagyasztott le belőle, vagy akinek a kertje október-novemberig folyamatosan ontja a finom, aromás epret. És ha nem eperrel, akkor málnával, ribizlivel, meggyel, szederrel, afonyával... vagy bármilyen más gyümölccsel elkészíthető. Hogy ilyen melegek vannak, különösen jólesik valami hideg finomság. Jó étvágyat hozzá!

Epres parfé

Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg mascarpone, 10 dkg görög joghurt, 2-2,5 dl habtejszín, 2-3 evőkanál porcukor., 30 dkg eper, 3+1+2 evőkanál cukor.

Elkészítése: Az epret megmossuk és 3 evőkanál cukorral együtt simára turmixoljuk. Egy kisebb kalács- vagy őzgerincformát kibélelünk frissentartó fóliával, és beleöntjük az eperturmix 2/3-át. Szépen elsimítjuk, a formát pedig betesszük a fagyasztóba kb. 30 percre. A krémhez a mascarponét simára keverjük a joghurttal, majd óvatosan beleforgatjuk a porcukorral keményre vert habtejszínt. 
A maradék eperturmixot 1 evőkanál cukorral együtt belekeverjük a krém felébe, majd belesimítjuk a formába, és szintén hagyjuk fagyni egy keveset. A megmaradt krémet édesítjük még 2 evőkanál cukorral, majd rásimítjuk az epres krémre. Ráhajtjuk a fólia lelógó részeit, és a fagyasztóba toljuk néhány órára. Fogyasztás előtt kivesszük kb. 10 perccel hamarabb, hogy könnyen lehessen darabolni.

Megjegyzés: A fagyasztott édességeket picit édesebbre kell készíteni ahhoz, hogy édességük, ízük hidegen is érvényesüljön. Ezért került bele a plusz cukor.

EK - 2019/5.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails