2019. július 14., vasárnap

Vegyes saláta bazsalikomos-fokhagymás öntettel

Egy ilyen saláta kitűnő vacsorára. Sőt, igazából nem is muszáj hozzá sajt is, tojás is, bacon is, bőven elég valamelyik fehérjeforrás. Csak ha nagyon akarjuk halmoznii az élvezeteket, tegyük bele mind a hármat. :) 

Hozzávalók (4 személyre): 1-1 nagy fej zöld és vörös fodros saláta, 2 nagy marék spenót, 25 dkg vörös káposzta, 25 dkg brokkoli, 2 piros húsú paprika, 12 szelet bacon, 8 tojás, 20 dkg cheddar sajt, só, citromlé;
az öntethez: 3 dl joghurt, 1-2 cikk fokhagyma, 1 marék bazsalikomlevél, só, bors, olívaolaj.

Elkészítése: A baconszeleteket száraz serpenyőben mindkét oldalukon megpirítjuk, majd kiszedjük a zsiradékból és félretesszük. A tojásokat keményre főzzük, kihűtjük és megpucoljuk. A salátaféléket és a spenótot alaposan megmossuk, majd jól lerázzuk és összetépkedve egy nagy tálba tesszük. A vörös káposztát, a brokkolit (nyersen) meg a paprikát nagyon vékonyan felszeleteljük (legjobb konyhai robotgéppel), és a levelesekhez adjuk. Ezután beletesszük a kis kockákra felvágott sajtot, a felnegyedelt tojást meg a darabokra tördelt ropogós bacont, enyhén megszórjuk sóval, illetve meglocsoljuk citromlével, és jól összeforgatjuk. Mellé kínáljuk az öntetet, amihez a zúzott fokhagymát és a felaprított bazsalikomot elkavarjuk a joghurtban, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, illetve meglocsoljuk néhány csepp olívaolajjal.

Megjegyzés: Bacon helyett sonkával vagy maradék sült vagy főtt csirkecsíkokkal is készíthetjük.

EK - 2019/7.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails