2010. április 17., szombat

Kés

Ezt is megértem. Tegnap boldog tulajdonosa és használója lettem ezeknek:

Fotók INNEN.

Tudom, hogy nem ezek a legjobb kések, de nekem ezek az első lejobb késeim. És nagyon örülök, hogy sikerült megvenni őket. Féligmeddig szülinapi ajándékok, bár az igazi szülinapi ajándékot ezután fogom megkapni. Mert: ami késik, nem múlik! (Ezt már rögtön azután megtanultam, ahogy a férjemet megismertem!;):P) Visszatérve a késekhez: nemrég a Metro-lapban láttam meg őket, de az áruk elrettentett. Aztán, végigböngészve, eljutottam a lap aljára is, a csillaggal jelölt részhez. Ahol ezúttal nem a feketeleves állt (mint ahogy lenni szokott), hanem kb. a következők: bizonyos időszakban, ha behozol hozzánk egy bármilyen márkájú, bármilyen rossz és régi kést, féláron vásárolhatsz egyet azok közül, amiket ezen az oldalon találsz. Azóta nem volt nyugalmam ezen a téren, de tegnapig nem volt alkalmunk eljutni oda. Két kést vittem magammal, bár, őszintén, nem gondoltam, hogy kettőt is veszünk majd. Egy jó szakácskésre fűlt a fogam, a másodikat csak tartalékként vittem, hogy ha majd valami még megragadja a fantáziámat, ott legyen. De nem úgy működött. Előre le kellett adni a késeket, így aztán már eldőlt, hogy kettőt veszünk.:D Férjecském választása volt ez a jó halfiléző kés. Mondtam neki, most már csak halat legyen szíves fogni, hogy használhassam is. :)

Még nem volt alkalmam mindkettőt kipróbálni, csak a szakácskést, ami olyan fílinget adott vágás közben, amit semelyik eddigi késemmel nem éreztem. Szóval, én boldog és elégedett vagyok. Ilyenem még nem volt. De első lépésként talán éppen jó, éppen elég. Hogy mihez? Még nem tudom. Sokminden motoszkál a fejemben, félek belevágni bármibe is, de lassan és biztosan egyre határozottabb leszek, és akkor majd elmondom. :)

6 megjegyzés:

Kiskukta írta...

A fenti kés meg van nekem is, nagyon szeretem! Jó vásár volt szerintem!

duende írta...

:))) a kés a legfontosabb konyhai eszköz! :)

szepyke írta...

Nekem is Fiskars késeim vannak. Jók lesznek ezek. Vegyél hozzá egy késélezőt, és a világból kimennek. :)

Zita írta...

Szépek a kések, Isti is hozott nekem a vágóhídról jó késeket, ég és föld a különbség, ha jó vagy rossz késsel dolgozol :) Mire készülsz?

sedith írta...

Zita, semmi többre, mint amennyit tudsz. Jobban mondva, annál többet még én sem tudok. :D

Kati írta...

Jól tettétek, biztosan jó befektetés volt. :-)

2010. április 17., szombat

Kés

Bejegyezte: sedith dátum: 10:06

6 megjegyzés on "Kés"

Kiskukta on 2010. április 17. 10:33 írta...

A fenti kés meg van nekem is, nagyon szeretem! Jó vásár volt szerintem!

duende on 2010. április 17. 10:40 írta...

:))) a kés a legfontosabb konyhai eszköz! :)

szepyke on 2010. április 17. 11:02 írta...

Nekem is Fiskars késeim vannak. Jók lesznek ezek. Vegyél hozzá egy késélezőt, és a világból kimennek. :)

Zita on 2010. április 17. 12:05 írta...

Szépek a kések, Isti is hozott nekem a vágóhídról jó késeket, ég és föld a különbség, ha jó vagy rossz késsel dolgozol :) Mire készülsz?

sedith on 2010. április 17. 12:15 írta...

Zita, semmi többre, mint amennyit tudsz. Jobban mondva, annál többet még én sem tudok. :D

Kati on 2010. április 18. 23:46 írta...

Jól tettétek, biztosan jó befektetés volt. :-)

Related Posts with Thumbnails