Olyan a húsa a kecskegidának, mint a báránynak (kinézetre, állagra), de talán mégis valamivel zamatosabb. És, bár én a bárányon sem érzek semmiféle fura ízt, azt mondják, hogy a gidának még véletlenül sincs hasonló beütése. Nénéméktől kaptunk egy fél gidát (gidót, ahogy errefelé hívjuk, vagy akár kecskeallót, jó "lapasmarasmentiesen" (Lapos-Marosmentiesen)), annak készítettem el múltkor egyik részét.
Recept tulajdonképpen nincs, csak elkészítési mód.
Elkészítése: A megmosott, megtisztított húst bedörzsöltem sóval és borssal, majd állni hagytam. Elkészítése előtt hegyes késsel itt-ott megszúrkáltam, és a lyukakba fokhagymacikkeket dugdostam. Tepsibe fektettem, rákarikáztam egy fél citromot, rátettem vagy két babérlevelet, meglocsoltam kevés olajjal, öntöttem alá kb. 2 dl vizet, alufóliával lefedtem és forró sütőben kb. egy óra alatt megpároltam-sütöttem. Egyszerűen friss zöldségsalátával ettük. Még kenyérrel sem "rontottuk el" az ízét. :)
Ezt a változatot a férjem is szívesen eszi, ugyanis a rozmaring ízével (és más mediterrán fűszernövényekkel) ki lehetne kergetni a világból is.
TAV. BŐS. - 2011.
2 megjegyzés:
Nagyon-nagyon jól néz ki, tényleg, de ne haragudj, nekem csakis az aranyos ugra-bugráló kis kecskegida van a szemem előtt, képtelen lennék megenni...
És ki képes megölni...
Tényleg ne hari!!
Vica, dehogy haragszom. Tudod, nem gondolkodom ezen, mert én is sajnálom. Még a disznót is. Ha viszont nem látom, utólag már csak a húst látom benne. És szerintem ezzel sokan így vannak. Végülis akkor semmiféle állatot nem kellene megennünk, hiszen kicsin olyan édesek!
Megjegyzés küldése