És persze, aztán edithesítve....
A története csak annyi, hogy: megláttam és megszerettem. Még ürügy sem kellett az elkészítésére, hiszen, ahogy megláttam őket, rádöbbentem, hogy szombat délután van, és egy falat kenyér sincs itthon. Perzse, sokkal egyszerűbb lett volna elszaladni és venni egyet, de... :D Maradjunk annyiban, hogy az nem olyan!:P
Yasmine receptjétől csupán annyira tértem el, amennyire megkövetelték az itthon fellelhető alapanyagaim. Így a Graham-liszt helyett egyszerű, teljeskiőrlésű búzalisztet használtam, a korpám pedig búzakorpa és búzacsíra keveréke volt. A többi egy az egyben ugyanaz volt. Féltem, hogy sok lesz a folyadék, így a tejet csak kicsinként adagoltam, de az utolsó ml-ig felvette és kellett. Hanem valamit még módósíthattam volna, de csak későn gondolkodtam: a só mennyiségét. Ez nem a recept hibája, az biztos tökéletes lett volna, ha nekem finomszemcséjű tengeri sóm lett volna a durvaszemcséjű helyett. És én beleraktam a 3 tk-nyit. Nem lett baj, de sósabb lett a szokottnál. Így nem sóztuk a vajat és a paradicsomot sem, amit melléettünk. Legközelebb azért jobban figyelek.
No, és akkor, amit még hozzátettem a kenyerekhez. A kelesztést az utasítások szerint elvégezve, hozzáláttam a formázáshoz. Hogy, hogy nem, egyszercsak eszembe jutott az az isteni diós kenyér, amit Svájcban ettem, és amit - szomorúságunkra - a szakács csak hetente egyszer rendelt. több sem kellett, kikaptam egy maréknyi dióbelet a fagyasztóból, beletettem egy edénykébe és bedugtam a már beforrósított sütőbe. Mire a másik két kenyeret megformáztam - egyet simára, Yasmine leírása szerint, a másikat meg hármasfonással fonva, Nagylányom kérésére -, a dió szépen megpörkölődött. A harmadik adag tésztát kicsit ellapítottam, az előzőleg kissé szétnyomkodott pörkölt diót rászórtam, feltekertem, majd összegyúrtam. Végül ezt is hosszú, keskeny csíkká nyújtottam és feltekertem, mint az első simát. sütőpapíros tepsire fektettem őket, a két simát bevagdostam és még keletsztettem kb. 20 percet. Végül lekentem híg tejföllel őket és kb. 35 percig sütöttem a forró sütőben. (A két kis fonat a lánykáimnak adott "gyurmaadagból" készült, amit sülés és pici hűlés után jókedvvel elfogyasztottak.:))
Alig győztem kivárni, hogy legalább langyosra hűljenek. A diósat és a fonatot kezdtük meg. Vajjal és paradicsommal ettük. Isteni volt. Köszi, Yasmine!:)
8 megjegyzés:
NAgyon szepek!!Nekem mostanaban nincs idom hazi peksutire:(( es ugy hianyzik...
Nagyon guszta, azt hiszem én is ki fogom próbálni!
Nagyon szívesen! Gyönyörűek, ínycsiklandóak lettek! Igaz, ami igaz, bele kellett volna írnom, hogy finom szemcséjű sót használtam, de valahogy nem jutott eszembe, mert mindig azt használom, nincs is nálam más. Az a lényeg, hogy ízlett. Nem is hasonlítható össze a boltival, igaz? :))
Köszi mindenkinek!:)
Edó, mostanában én is kevesebb keltet, kenyeret sütöttem, valahoyg "eltolódtam" a könnyedebb, egyszerűbb ételek felé. :) A szendvicskrémedet is elkészítettem, láttad?
Otti, szerintem nem fogsz csalódni, próbáld csak ki!:)
Yasmine, ez nem a te hibád! Én is mindig finomat szoktam használni, de most éppen elfogyott és nem jártam olyan helyen, ahol tengeri sót vehetek, ezért pár napja a durvát (befőzéstől maradt) használom. Azért nem lett túl sós, még az élvezhető határon belül maradt. Még egyszer, köszi.:)
Hú de guszták! Főleg a diós!
Gyönyörű szépek lettek, és a dióval biztosan isteni finom. Én is kifogom próbálni.:)
Gyönyörűséges, ezt nekem is ki kell próbálnom
Hm, de jól néz ki!!! :-)
Megjegyzés küldése