2010. április 12., hétfő

Szülinap, szülinap - Brokkolis hústekercsek majonézes tésztasalátával

Két szülinap volt családunkban a hónap elején, négy nap különbséggel, de az őket megelőző és követő, illetve a velük egybeeső ünnepek - és az ezekre "betáblázott" konfirmálások miatt csak tegnap került sor a családi megünneplésre. Lányom szülinapjára már készítettem egy tortát, amit napján, az óvodába vittünk, de mással akkor nem készültem. Annál inkább most.:)

Hideg salátát és húst készítettem tegnapra, elég egyszerű ételek voltak, bár a tekercsek készítése-panírozása elég macerásnak mondható. De van nekem egy kedves férjem (aki nemcsak ilyenkor, de ilyen alkalmakkor különösen sokat segít, bár nem a konyhában), akit már meg sem mertem kérni semmire, de önszántából ajánlkozott a tekercsek morzsába való forgatására. Hatalmas segítség volt, így pikk-pakk végeztünk, pedig 36-szor kellett elvégezni minden műveletet!:)

Brokkolis hústekercsek majonézes tésztasalátával

Kell hozzá - úgy nagyjából ezek; mennyiségeket nem írok, mert általában nem 14 személyre készülünk elő: sertéskaraj, fűszerek ízlés szerint, brokkoli, petrezselyemzöld, piros húsú kaliforniai paprika, vaj, tej, liszt, só, bors, spiráltészta, mexikói zöldségek, majonéz, tejföl, só, citromlé, bors; liszt, tojás, prézli, olaj - a paírozáshoz-sütéshez.

Szóval... azzal kezdtem, hogy a karajt felszeleteltem, kipotyoltam (a gyengébbek kedvéért: kiklopfoltam) és bepácoltam. Só, bors, pirospaprika, fokhagymagranulátunm, házi ételízesítő és egy pici saját ötfűszer keverékével szórtam meg a hússzeleteket, amik aztán estétől reggelig a hűtőben érlelődtek. A brokkolit megpároltam és villával összetörtem. Vajból, lisztből és tejből sűrű besamelt készítettem, majd belekevertem a szétnyomott brokkolit és egy fél csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. Sóztam-borsoztam, kihűtöttem. A paprikát felcsíkoztam. Végül egy-egy hússzeletet megkentem egy tk. brokkolikrémmel, ráhelyeztem 2 vékony csík paprikát és szorosan feltekertem. (Nem kötöztem, nem tűztem meg semmivel, mivel nagyobbacska és szép vékony szeletek voltak, jól megmaradtak minden rásegítés nélkül. ) Lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgattam, végül pedig forró lajban szép pirosra sütöttem őket. (Célszerű az egészet előre bepanírozni, hogy sütéskor gyorsabban menjen a munka.)
A salátához a zöldségeket és a tésztát (külön-külön, persze) megfőztem, majd összekevertem és végül majonéz és tejföl keverékével "fogtam össze". További sóval, citromlével, mustárral, apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítettem. Pár órát hagytam hűtőben, hogy az ízek összeérjenek.

EK - 2011/5

NÚ - 2019/JÚN.

A hús melegen-hidegen egyaránt finom, a brokkolis krém finom, szaftossá teszi, nem engedi kiszáradni. Vitték, mint a cukrot; érdemes minden személyre 3-4 darabot számolni.

Néhány ráadáskép:
Minden egy helyen:

Ffffffffff..........

Na, hová ment az eszem? :P

És a 30 szálas csokor, a férjemtől:

15 megjegyzés:

Bianka írta...

nagyon guszta. Isteni finomságok

Unknown írta...

Blanka lányom a szoba túlsó végéről is kiszúrta a békakirálylányos tortát!
Szerényen kérdem: hogy is készült?
És gratula az összes ünnepeltnek!
Júlia

egycsipet írta...

Csupa finomság! Szuperek lettek a torták! ;)
Ezúton is Isten éltesse az ünnepelteket! :)

Gál Edith írta...

Isten éltesse sokáig mindkét Ünnepeltet!
Nagyon fincsi kajákat készitettél!!

Kati írta...

Nagyon gusztusosak voltak a tálak. Ügyesek vagytok! :-) Én sosem vállalkozom a panírozott töltött hús elkészítésére, mert nálam majdnem mindig szétcsúsznak. :-S

A békás tortát is te készítetted? Nagyon szép!
És a "kosár" ajándék volt? :-)

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek!:)

Juli, a torta leírása nemsokára következik. :) Csak éppenséggel mi királyfinak becéztük!:) De amúgy olyan uniszex. :) (Ami késik, pedig, nem múlik: most már lassan lesz időm a nyereménnyel is foglalkozni.:P)

Kati, úgy is szétcsúszik, ha megtűzöd őket hústűvel vagy fogpiszkálóval? :)
És igen, a kosártorta ajándék volt, Anitól kaptam. :) Igazi meglepetés volt, mint a csokrom. :)

duende írta...

Isten éltessen Benneteket sokáig! :)
Nagyon finomakat készítettél!

Ottis írta...

Isten Éltessen Sokáig!Nekem is a múlt héten volt a szülinapom,de sajnos még időm sem volt megünnepelni...
Nagyon szépek a torták!

sedith írta...

Duende, Otti, köszönjük!:)
Otti, akkor Isten éltessen téged is! Ami azt illeti, nálunk is elég későre ünnepeltünk!:P

Csilla írta...

Nagyon boldog szülinapot minden kedves ünnepeltnek! Nagyon guszta kis hidegtál és ötletes torta.

Sz. Zita írta...

Hűha de szép torták, nagyon ügyes vagy, jó sokat dolgozhattál. Még egyszer boldog szülinapot nektek.

Kiskukta írta...

Sok-sok boldog szülinapot nektek!
Nagyon szépeket készítettél!

Edó írta...

Edith,ne haragudj hogy ilyen keson,de valahogy kimaradt ez a bejegyzesed..Boldog szulinapot kivanok mindkettotoknek es minde jot!A telefonban sem emlitetted,csak hogy tortat kell sutnod:P ejnye!
Nagyon szepeket keszitettel,varom a bekatorta leirasat,nagyon szep a szine.

Wise Lady írta...

Gratulálok! Fantasztikusak az ételek!

Alíz írta...

Isten éltesse az ünnepelteket!

Related Posts with Thumbnails